Szczawnica 2018. augusztus 24-26.

A Miskolci Lengyel Nemzetiségi Önkormányzattal augusztus végén 3 napos kirándulásra mentünk el Lengyelországba a Pienini-hegységbe. A programunk célja az volt, hogy megismerjük Szalay József munkásságát és megnézzük mindazt a rengeteg fejlesztést, amit ő tett Szczawnica környékén.
A Pienin-hegységről érdemes annyit tudni, hogy 1932-ben itt alapították meg Európa első nemzetközi természeti parkját  lengyel Pieniński Park Narodowy (Pienini Nemzeti Park) és a szlovák Slovenská prírodná rezervácia v Pieninách (Pienini szigorúan védett természetvédelmi terület) egyesítésével.
A hegység közepénél folyik a Dunajec, amely manapság nagyon népszerű turisztikai látványosság és hatalmas élmény a folyón való tutajozás. A tutajozás elvezet a hely legmagasabb pontja a Három korona (Trzy Korony) mellett, amely 982 méter magas.
Ennyi elég is a földrajz órából. 🙂

Első úti célunk Vöröskolostor helysége volt, a Dunajec jobb partján. A bal parton már Lengyelország található, méghozzá végső úti célunk, Szczawnica. A két helységet egy híd köti össze, amelyen most már szabadon át lehet járni.

Anyukám a határon (hídon) háttérben a Három korona (egy kis része):

Miután szétnéztünk itt egy kicsit, átmentünk Szczawnicába, hogy tutajozzunk egyet. Korábban az önkormányzat elnöke felkért, hogy tolmácsoljak majd az egyik tutajon (a másikon anyukám volt a tolmács). Nos, én tényleg igyekeztem. Sajnos, sikerült kifogunk két nem túl beszédes tutajost, ráadásul a hátul lévő még mogorva is volt mellé, így nem sok mindent kellett tolmácsolnom. Azért volt pár vicces jelenet. Az egyik ilyen volt, amikor az elől lévő tutajon elmesélte az egyik sziklacsoportról, hogy azt Hét Barátnak/Szerzetesnek (Siedem Mnichów)  hívják. Azonban olyan halkan beszélt, hogy hátul, ahol ültem nem értettem mit mond, ráadásul a mellettem ülő Zsuzsi sem. Ott tanakodtunk, hogy mi lehetett az? És végül úgy döntöttünk, hogy ha 7 valami, akkor az csakis a hét törpe lehet. Mikor kikötöttünk és a másik csapat is, anyukám elmondta, hogy az ő vezetőik nagyon jópofák voltak és az nem hét törpe, hanem hét szerzetes. És akkor most elmesélem nektek a Hét Barát legendáját (megjegyzem kettő is van, de én most azt mesélem el, amit a vezetőnk is elmondott):
A legenda szerint a sziklán látható hét emberformájú rész, hét bűnös szerzetes kővé vált teste, akik egy apácát üldöztek, hogy megbecstelenítsék. Állítólag a lengyel oldalon egy bal kanyar után látható szikla maga az apáca. A tutajos szerint azonban nem is hét szerzetes volt, hanem nyolc, azonban a nyolcadik nem vált sziklává, mert menekülés közben lezuhant és egy mélyebb részen a vízbe esve szörnyet halt. Állítólag azon a részen mai napig rengeteg baleset történik. (Mivel a hegy kedvelt hegymászó hely, néha történnek balesetek). Van is a hegy tetején egy kereszt.

Tutajozás után elmentünk Szczawnicába, ahol elfoglaltuk a szállásunkat. A nagyon ízletes vacsora után, anyával és Emőkével elmentünk felfedezni a környéket. Mivel elég későn indultunk neki, hamarosan elkezdett besötétedni, de így is láttuk, hogy nagyon szép kis városkáról van szó.

Másnap reggeli előtt még szétnéztünk anyával a környéken, majd a csapat is bement a városba és tett egy kis sétát a fő utcán. Anya addig nem nyugodott, míg nem vett magának szörpkészítő edénykészletet. Ebbe most nem megyek bele, ha valakit érdekel milyen és, hogy kell használni, az írjon és megírom később. 🙂

Szczawnica amúgy egy gyógyfürdőhely, amelyet Szalay József alapított 1839-ben. A fürdő ötlete az apjáé volt, Szalay József azonban valóra is váltotta.

Mindezt a kis séta után a Pieninski Múzeumban tudtuk meg. Itt ismét felkértek tolmácsolásra, mivel nem volt magyar nyelvű idegenvezetőjük. A múzeumban több teremben volt kiállítás, részletesen bemutatva Szalay József életét és munkásságát, valamint a környék népművészetéről. Sok érdekességet megtudtunk.
Szalay József legnagyobb álma az volt, hogy Szczawnica híres gyógyüdülőhellyé váljon. Ez sikerült is neki, mert közkedvelt gyógyhelye lett az arisztokraták és a kor művészeinek. Szalay kiépíttette a helyre jellegzetes faragott gerendaházakat, a fedett utakat, elkezdte a Dunajec partján ma megtalálható bicikliutat kiépíteni. Szanatóriumot építtetett, ahol az ivókúra hatalmas népszerűségnek örvendett. (Eleinte nem fürdőhely volt, hanem a gyógyvizet itták.) Szalay nevéhez fűződik a tutajozás ötlete, ő volt az, aki elindított ezt a turistacsalogató zseniális ötletet. Szalay amellett, hogy nagyon jó üzleti érzékkel rendelkezett, imádott (és tudott  is) festeni. Az első szczawnicai nemesek címereit is megfestette a kapujukra. Állítólag a címerekből lehet tudni, hogy kit kedvelt: akit bírt, az narancsot kapott, akit nem igazán az pedig rókát.
Itt nyaralt többek között  Henryk Sienkiewicz, Jan Matejko, Jan Wiktor. Az egyik kiállító helyiségben Jan Wiktor dolgozószobája is látható.
A múzeumban megtudtuk, hogy nem csak a lengyel, de bizony a magyar nemesség is nagyon sokszor nyaralt Szczawnicában és kiélvezték mind a tutajozás, mind a gyógyvíz jótékony hatásait. No meg a jó borét és zenéét. 🙂

A múzeum meglátogatása után, fellibegőztünk a Palenica hegyre. Megérte felmenni, mert gyönyörű látvány tárult elénk fentről. Fent a hegyen jópofa állatszobrok voltak a gyerekeknek. Természetesen én sem bírtam megállni, hogy egyik-másik állatot ne molesztáljam egy kicsit. 😀

Azért mutatok pár képet a tájról is:

Ebéd után a csapat egy része elment Szaflaryba a Gorący Potok nevű gyógyfürdő helyre. Én a magam részéről nagyon élveztem a fürdőzést és a hangulat is fantasztikus volt. Igaz az idő kissé hűvös volt, azonban a nagyon jó meleg gyógyvízben ezt szinte meg sem éreztük. Meg kellett állapítanom, hogy a lengyelek nagyon tudják, hogy kell bulizni. 😀 Az egyetlen dolog, ami nem tetszett nekem, hogy engedélyezték az ételt és italt bevinni a medencékbe.

Vacsora után anyával és Emőkével még kimentünk esti sétára a városba, ahol összefutottunk a csoport két tagjával, akikkel elindultunk kideríteni, hogy az alattunk lévő utcában honnan jön az a nagyon jó kis zene. Sikerült is rábukkannunk egy kerthelyiségre, ahol épp a ’70-es, ’80-as évek legjobb dalaival táncmulatság volt. Úgy ahogy voltunk, hátizsákkal, felpakolva mi is beálltunk táncolni. A hangulat valami fergeteges volt. Ami a legjobban tetszett, hogy annyira laza és kötetlen volt az egész. Senki nem nézett ki minket onnan és senkit sem érdekelt, hogy 13 éves vagy 70 éves ropja a táncparketten. Táncolt ott anya a fiával, férj a feleséggel, barátnő a barátnővel, barát a baráttal és senki még csak nem is fújolt.

A kirándulás utolsó napján sajnos kifogtuk a rossz időt. Ennek ellenére elmentünk és megnéztük Czorsztyn várát. A szemerkélő esőben sajnos nem volt olyan szép a kilátás a várból és nem is maradtunk sokáig.

Czorsztyn után megebédeltünk és a délutánt Zakopanéban töltöttük. Még egy utolsó vásárlást beiktatott mindenki én pedig kihasználtam az alkalmat és beszereztem újabb két gyönyörűséges könyvet. Imádom a lengyel könyvkiadást.

Egy újabb sikeres és élményekben gazdag út volt az MLNÖ-vel, ahol nem csak jól éreztük magunkat, de nagyon sokat is tanultunk. Méltatlannak tartom, hogy Szalay Józsefről szinte semmit sem tanítanak az iskolákban, pedig úgy gondolom, hogy nagyon büszkének kellene lennünk rá. Szalay József egy újabb magyar férfi, aki külföldön öregbítette az ország hírnevét.