Book tag 4. – Mid Year Book Freakout Tag


booktag

Mostanában nagyon nem foglalkoztam a bloggal, ami nem jelenti azt, hogy nem is olvastam. Dehogy nem! Sőt, idén rekordot döntök, mind az olvasott könyvek számával, mind az olvasott oldalszámokkal. Mindez nem jöhetett volna létre, a járvány és a home office nélkül – de nem köszönöm meg nekik. Szívesen kihagytam volna az életemből.
Most sem épp könyvértékelést hoztam, hanem egy book taget, amire a Molyon @Takkancs90 hívott ki, már lassan egy hónapja. Ezúton is elnézést, hogy csak most volt rá időm (és bevallom elfelejtettem. Mea culpa!)

 

Hamarosan hozok majd könyvértékelést is, addig is jó szórakozást a kitöltött kérdőívhez. 🙂

Kihívottjaim: Juckó, Aoimomo, shadowhunter1975 – ha még nem csináltátok meg és van kedvetek, itt a lehetőség.

  1. Az idei éved eddigi legjobb könyve:

intheabsence-kicsi
Nagyon nehéz kérdés, mert sok jó könyvet olvastam már idén. Ha választanom kell, akkor talán Adrienne Wilder: In the Absence of Light című könyve volt, ami leginkább megfogott. Imádtam Morgant és Grantet. (Itt írtam róla pár szót a Molyon.)

 



  1. A legjobb folytatás, amit idén eddig olvastál:

idotlen
Erre egyértelműen Gail Carriger: Időtlen című könyve a válasz. Sajnos, nagyon sokat kellett várni, hogy kijöjjön a sorozat zárókötete, ami miatt újra kellett olvasnom az egész sorozatot. No, ez mondjuk nem baj, de nem örülök, hogy a kiadónak mániája elhúzni a sorozatokat – már, ha befejezi egyáltalán. Sajnos, eszük ágában sincs a hozzá tartozó sorozatokat kiadni, így rákényszerültem, hogy az engem leginkább érdeklő kötetet, Romancing the Werewolf (Biffy és prof. Lyall sztorija) angolul olvassam el. Juckó a megmondhatója, mennyire utálok angolul olvasni. De megbirkóztam vele. 🙂


  1. Egy új megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél:

vegtelennapok
Sebastian Barry: Végtelen napok – a következő olvasmányom ez lesz. Azóta vágyom elolvasni, mióta először belefutottam az angol verzióba és a méltatásaiba. (Annyira akartam, hogy miután magyarul késett a kiadása, megvettem lengyel nyelven e-bookban idén januárban. A vicc, hogy rá egy hétre kijött a hír, hogy tavasszal jön magyarul. Így először magyarul olvasom el és, ha jó, akkor valószínűleg lengyelül is meg fogom nézni milyen lett.



  1. Az év második felének legjobban várt kiadása:

otwórzsoczy
Alicja Sinicka: Otwórz oczy – ugyan még a második kötetet se sikerült beszereznem – köszönjük Covid! -, de nagyon várom, mert az első kötetet imádtam.

 

 



  1. A legnagyobb csalódás:

mateset
Az idei (félév) legnagyobb csalódásom egyértelműen Laurann Dohner: Mate Set című könyve volt. Iszonyúan csalódtam a könyvben, különösen, mert amiket előtte olvastam Dohnertől azokat mind nagyon szerettem és igazán jó írónak tartom. (És a folytatása is jó volt, nem értem, hogy ezt a sorozat nyitó kötetet, hogy barmolhatta el ennyire?)



  1. A legnagyobb meglepetés:

hadallat
Adrian Tchaikovsky: Hadállat
Nem igazán vagyok oda a sci-fiért. Nem mondom, hogy nem szoktam olvasni és vannak is kedvenceim, de ennek úgy ültem oda, hogy na próbáljuk meg, lássuk miért vannak oda annyira Tchaikovskyért? Megtudtam. 🙂




  1. Új kedvenc író (debütálás vagy csak számodra új):

intheabsence-kicsi
Kettő is van. Adrienne Wilder és Laurann Dohner (még a Mate set csalódása után is)

 

 



  1. A legújabb fikciós szerelmed:

yorkaYork! (Laurann Dohner: York című könyvéből). York egyszerűen imádnivaló a maga több, mint 2 méterével, kék bőrével, vámpírfogaival. 😀

 

 



  1. A legújabb kedvenc szereplőd:

penny
Ketten vannak: Ty és Aus (Lucy Hawkins: Penny ​Wishes c. könyvéből)

 

 

 


  1. Egy könyv, ami megríkatott:

intheabsence-kicsi

Úgy látom az ide félév abszolút győztese: Adrienne Wilder: In the Absence of Light (jaj, Morgan *szipp*)

 

 

 


11. Egy könyv, ami boldoggá tett: 

romancing

 

Gail Carriger: Romancing ​the Werewolf. Nem csak azért, mert végre megtudtam mi lesz Biffyvel és Lyallal, hanem mert úgy olvastam el angolul, hogy alig kellett szótáraznom és Juckót se abajgattam túl sokat, hogy segítsen. 😀

 


12. Kedvenc könyvadaptáció, amit idén láttál: 

gentlemanjack
Anne Choma: Gentleman ​Jack – ugyan még csak most kezdtem nézni a sorozatot, de már most nagyon odavagyok érte. (Bevallom a könyv nem nyűgözött le egyáltalán.)

 



13. A legszebb könyv, amit vettél (vagy kaptál):

ezüstfonásHa az idei könyveket nézem (ami most nem sok), akkor Naomi Novik: Ezüstfonás.

 

 

 



14. Milyen könyveket akarsz mindenképpen elolvasni az év végéig: 

vegtelennapok
Van egy pár. De most elsősorban Sebastian Barry: Végtelen napok című könyvére vagyok nagyon kíváncsi. És biztos, hogy még idén elolvasom Nicola Haken: Broken című könyvét. (Már egy éve halogatom.)


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Újra kirándultunk – Végre!

Olvasónapló - Dianne Duvall: The Lasaran

Olvasónapló - S. A. Locryn: Gyufaláng