Olvasónapló – Nora Roberts: Biztos menedék

Nora Roberts: Biztos menedék
Sorozat: –
Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 548
Fordító: Gondáné Kaul Éva
Címkék: romantikus, krimi

 

Fülszöveg: Néha ​előfordul, hogy nincs olyan biztonságos hely, ahol elrejtőzhetünk.

A portlandi plázában egy teljesen átlagos este kezdődött. Három kamaszlány a film kezdetét várta a moziban. Egy fiú flörtölt egy napszemüveget árusító lánnyal. Anyák és gyerekek együtt járták a boltokat. Egy videojáték-üzlet vezetője a vevőivel foglalkozott. Aztán három fegyveres érkezett a plázába.
A káosz és az öldöklés csak nyolc percig tartott, mert a három ámokfutót gyorsan leterítették. De akik átélték ezt a nyolc percet, örökre a hatása alatt maradtak. A következő években az egyik túlélő a rendőrség kötelékében találja meg a hivatását. A másik magába zárkózik, megpróbálja eltemetni az emléket, amikor a női mosdóban rejtőzködve kétségbeesetten szorongatta a mobiltelefonját, míg végül rájön, hogy a művészetben tudja kifejezni az érzelmeit.
De egyvalaki nem volt elégedett a DownEast Mall-béli mészárlás halálos áldozatainak számával. És miközben a túlélők lassan meggyógyulnak, menedéket találnak, és újjáépítik az életüket, rá kell döbbenniük, hogy egy újabb merénylő les rájuk. És most már talán tényleg nem lesz biztos menedék, ahol elrejtőzhetnek.

 

Értékelésem: Dühös vagyok! El se tudom mondani, hogy mennyire dühös vagyok. Több, mint húsz éve olvasom Nora Roberts könyveit és nagyon szerettem őket. Akár mai romantika, akár történelmi romantikus, akár fantasy, akár romantikus krimi, mindig megtaláltam a nekem írt könyveit.
Az utóbbi időkben viszont, mintha Roberts elveszítette volna önmagát, a stílusát, azt a pluszt, ami a könyveiben volt. Azt amitől a könyvei, mint A tanú, a Chesapeake Bay-trilógia, a Nyomkövető, A Fekete hegység, a Kör-trilógia, a Concannon-trilógia, A gyűjtő – és még sokáig sorolhatnám, a fantasztikusabbnál, fantasztikusabb könyveit – magával ragadtak és jó volt minden egyes sorukat olvasni. Az utóbbi krimijei egyszerűen nem olyanok, mint voltak.

Ennyi morgás után, akkor lássuk a Biztos menedéket: nagyon jól indult a történet. Egy olyan eseménnyel, ami sajnos mostanában egyre többször jelenik meg a híradásokban, ami bármikor és bárhol megtörténhet. Nekem elég hitelesnek és megrázónak tűnt, ahogy az írónő leírta a lövöldözés közbeni és az utána következő eseményeket. Már ott megkedveltem a főbb szereplők nagy részét és izgatottan vártam, hogy mi lesz a továbbiakban. Sajnos a Gabo kiadó megint elkövette azt a hibát, hogy a fülszöveg többet mondott, mint kellene, tudtam, hogy a mészárlásnak nincs vége, hogy volt még valaki, valaki aki az egész mögött áll. Türelmetlenül és szinte köröm rágva vártam, hogy fogják kinyomozni, ki az agytröszt, hogy fogják becserkészni és persze, hogy ki is az.
És akkor jött az első pofára esés: már a hatodik fejezetben az arcunkba lett tolva, hogy kiről van szó. És bár meglepődtem rajta, de jobban örültem volna, ha a könyv végén derül ki, ha izgulhatok, ha agyalhatok azon, hogy a feltűnő szereplők közül ki volt a hunyó. Semmi értelme nem volt nevesíteni. Ezen még valahogy túltettem magam, de még mindig volt bennem egy halvány remény, hogy a nyomozás izgalmas lesz. Megint tévedtem. Reed az elejétől mondogatta, hogy van még valaki, hogy összefüggés van a halálok között, de senki sem hallgat rá. Még Essie sem, pedig a mészárlás napja óta ismerik egymást. És nem kaptam meg, amit vártam: a rendőrök nem maguktól jöttek rá, hogy kit keresnek. Nem könnyebb, ha a gyilkos saját magát árulja el? Aztán pedig… na ezt inkább nem, mert spoiler lenne. A lényeg, hogy a krimi rész nem igazán nyert meg.

Lássuk a romantikus szálat: volt ilyen? A szerelmes párunk a könyv több, mint a felében, még csak nem is ismeri egymást. Persze a médiából hallottak már a másikról, sőt Reed figyelemmel kísérte Simone életútját (bár nem a lány miatt, hanem mert mindenkit figyelt, akik akkor a plázában voltak), személyesen tizenhárom évvel a tragédia után ismerkednek meg. És onnantól aztán szinte azonnal egymásba szeretnek. De miért? Mert valahogy elmaradt a köztük való kémia leírása, nem éreztem, hogy ők tényleg egymásnak lettek teremtve. Sokkal több érzelmet találtam Reed és CiCi között.

A szereplőkre is muszáj kitérnem. A kedvencem egyértelműen CiCi volt. A nagymama fantasztikus, fiatalos vagány nőszemély, aki imádja a lányát és unokáit, még akkor is, ha csak Simone az, aki hozzá hasonlít, akivel szót tudnak érteni. Igazából Simone szülei és húga iszonyúan idegesítettek a könyv nagy részében. Nate, Simon húga pedig felkerült nálam a leginkább utált szereplők listájára.
Simone fejlődése viszont nagyon jó volt. Ahogy a mészárlás után magába zárkózik, ahogy megpróbál nem is gondolni az akkor történtekre. Az egyetem alatti viselkedése viszont egyáltalán nem tetszett, de szerencsére nagyon hamar túllendült a ribis korszakán. Onnantól kezdve, hogy rátalált a saját szenvedélyére, a saját hivatására, kezdett felnőni és igazán érdekes nővé válni. Hűséges barátnője maradt Mi-nek és szívében mindig ott maradt Tish, hármasfogatuk elhunyt tagja.
Reedet nagyon szerettem. Az a srác az első pillanattól bebizonyította, hogy bátor férfi. Aki a kamaszból, aki nem tudja, mit szeretne az élettől, igazán fantasztikus és emberséges rendőr válik, aki felnőve igazi férfi lesz. Lehet rá számítani, segítőkész, de közben nem egy nyámnyila és anyuci pici fia. Nem csoda, hogy Simone is megszereti a férfit.
Essie volt az első rendőr, aki annak idején reagált a vészhívásra és a plázába sietett. Ő volt az, aki miatt Reed rendőr lett és ő volt az, aki mindvégig kitartott a fiú mellett. Ők ketten egy nagyon jó nyomozópárossá váltak. Még akkor is, amikor az FBI keresztbe akart tenni nekik.

Összességében ez egy nem túl jó könyv. Voltak benne nagyon jó ötletek, voltak benne hol vidám, hol szomorú, hol megható jelenetek, mégis hiányozott belőle az a plusz, az a vibrálás és szenvedély, ami jellemző volt a régebbi Nora Roberts könyvekre.
Nagyon szerettem a Reed és CiCi közötti jeleneteket és imádtam Essie-t és családját is. Azonban Simone és Reed, mintha csak a kötelezően beleírandó szerelmes pár miatt jöttek volna össze.
A könyv vége olyan összecsapott volt. Mikor letettem, csak az járt a fejemben, hogy ENNYI? Ennyivel le lett tudva?

Annyira akartam szeretni ezt a könyvet. Annyira. És most akkorát csalódtam.

3/5 pontot megadok neki