Olvasónapló – Giorgio Bassani: Az aranykeretes szemüveg

Giorgio Bassani: Az aranykeretes szemüveg
Olvasás nyelve: magyar
Fordította: Zsámboki Zoltán
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 176
Címkék: LMBTQ, kortárs, kisregény

Fülszöveg:

Athos Fadigati köztiszteletben álló ferrarai gégész, aki fiatalon a legszabályosabb és legnyugodalmasabb orvosi karrier elé nézett. Művelt, gazdag, finom úr, biztos egzisztencia. Jó parti. Már benne van a korban, mégsem kötelezte el magát.

Eraldo Deliliers egyetemista. Társai körében bálványozott, kihívóan nyegle, szőke, sportos szépfiú, szegény anyja szeme fénye. Húszévesen már több nevezetes hódításon van túl, szerelmi öngyilkosságot is elkövettek érte. Unja a tanulást, elege van a pénztelenségből, élvezni akarja az életet, és csak arra vár, hogy valaki finanszírozza a vágyait. Kerül, amibe kerül.

A kisregény egy szexuális és egy faji elszigetelődés párhuzamos krónikája. 1938-ban játszódik, az olaszországi zsidótörvények kibocsátásának idején. 1987-ben Philippe Noiret főszereplésével emlékezetes film készült belőle, amelyben a szerző alteregójának tekintett zsidó egyetemistát Rupert Everett alakítja.

Giorgio Bassani (1916-2000) műveit világszerte kiadják, olvassák, becsülik és szeretik. Prózaírói és költői munkásságát rangos díjakkal ismerték el, közülük a legfontosabbnak számító Strega-díjat negyvenévesen kapta meg.

Értékelésem:

Az aranykeretes szemüveg, rövid, mint egy pillanat (vagy, mint az élet), mégis rendkívül gazdag mondanivalókban és érzelmekben. Bassani kiváló író – mondom ezt úgy, hogy ez az első könyvem tőle, de nem az utolsó! -, aki a leghétköznapibb helyzetekből, csak a szavak erejével, valami sokkal fontosabbat hoz létre. A könyv igazán merész, érzéki (még akkor is, ha nincs benne egyetlen szexuális jelenet sem) és rengeteg gondolkodni valót ad: a szerelemről, az emberekről, a világról. Bassani történetében kibontakozik a kirekesztés, a közelgő katasztrófa, ami elpusztítja az ismert, boldog és gondtalan világot.

Fantasztikusan sikerült, ahogy párhuzamosan, sőt egymásba építve mesél egy szerelemről (egy viszonzatlan szerelemről, sőt egy viszonzatlan, homoszexuális szerelemről), illetve az Olaszországban kialakuló fasizmus és antiszemitizmus történetét. A szerző mesterien megragadja az 1930-as évek légkörét, azt a „valamit”, ami ott rejtőzködik a sötétben, szinte az emberek bőre alatt, egyelőre még kimondatlanul, de tisztán érezhetően. Mindezt a narrátor, Giorgio szemével, aki egyetemi társa volt Eraldo Deliliersnek, annak a fiatalembernek, aki Athos Fadigati doktor partnere lett. És bár a könyv fő vonala Eraldo és Athos kapcsolatáról szólna, mégis az egészre rányomja a bélyegét a narrátor érzései, benyomásai és balsejtelmei.

A történet talán nem eget rengető, talán nincs is mit elmesélni egy korosodó orvos és egy egyetemista srác kapcsolatáról. Talán már annyit írtak és olvastunk ilyet, sőt még a kor (Hitler hatalomra jutása, Mussolini fasiszta álmai) sem okoz már meglepetést. Akkor miért érdemes elolvasni? Mert Bassani tudja, hogyan kell írni. Hogy kell – szinte kézen fogva -, végig vezetnie Ferrara utcáin, házain és épületein, hogy ha lehunyja az ember a szemét és maga elé képzeli, látja, milyen volt ez a kis városka a 30-as évek közepén. Amikor szinte észrevétlenül mosta át az emberek hétköznapjait a zsidógyűlölet, egyre többen lépnek be a fasiszták közé (még a zsidók is, sőt ők az elsők közt léptek be), és aztán, hogy döbbennek rá – még, ha egyelőre csak tudat alatt is -, hogy Hitler és a Duce barátsága, sötét viharfellegeket hoz Olaszország napsütötte egére.

Talán, ha lenne egy időgépünk és visszacsöppennénk abba a korba, arra a helyre, ismerősként üdvözölnénk a Gorgadello utcát, Fadigati doktor rendelőjét, a Cattedrale teret vagy épp a Szent Károly-templomot. Mert Bassani egy szenzációs író, aki szavaival elvarázsol, narratívája magával ragad.
Épp ezért láthatod magad előtt, ahogy az emberek egyetlen szótól megváltoznak. Sőt! A könyv végére már két szótól. És, hogy mi ez a két szó? A homoszexuális (buzi) és a zsidó.

És bár az író azt írja, még a könyv elején, hogy „Tudni annyit jelentett, mint megérteni, többé nem kíváncsiskodni, „nem törődni a dologgal”, ez nem így működik. Mert, mindig van valaki, aki igenis kíváncsiskodik, igenis törődik a dologgal – és az esetek nagy részétben negatív módon. Mert bár Fadigatival nap közben ugyanúgy viselkedtek, este kerülték az emberek, elfordultak tőle. És, amikor kiderült, hogy nem csak bujkálva, titokban volt meleg, hanem volt mersze nagyon is nyíltan elmenni az adriai tengerpartra, Ricconéba, ahova magával vitte „hitvesét” – ahogy gúnyolódtak rajta -, Eraldo Delilierst, akkor az már botrány volt, megvetendő és fúj. Mert, amíg titkolja és látják, hogy szégyelli magát (sőt, a legjobb, ha ki se mutatja az érzelmeit, a legjobb, ha úgy tesz a doktor, mintha nem tudná, hogy mindenki tudja), addig nem gond. De, ha már a többiek képébe nyomja a valóságot? Maga a 8. főbűn.
Ami a legszörnyűbb az egészen, hogy bár Eraldo az, aki megvetendő módon viselkedett, akit egyetlen percre sem lehet megszeretni, mert az ember tudja, hogy hamis, becstelen és csak kihasználja a nála jó húsz évvel idősebb orvost; mégis Fadigati az, aki megszenvedi kapcsolatuk következményét.

Giorgio Bassani olyannyira elvarázsolt ezzel a könyvvel, hogy a nálunk megjelent másik könyvére is rávetem magam, a Finzi-Continiék kertjére. És már most sajnálom, hogy a Ferrara-sagából magyarul csak ezt a két kötetet adták ki, mert szívesen elolvasnám a többit, szeretném jobban megismerni a szereplőket. (Bízom benne, hogy az Európa Könyvkiadó felkarolja az írót és a hiányzó könyveit is kiadja.)
Bassani stílusa – annak ellenére, hogy a történet kora és mondanivalója más -, engem nagyon emlékeztetett Alain Claude Sulzerre. Ugyanúgy elvarázsolt, mint, amikor a Rosszkor születnit vagy a Kelner doskonałyt olvastam Sulzertől.
Az aranykeretes szemüveg, a maga egyszerűségével, hétköznapiságával, mégis csodálatos, varázslatos lírájával, igazi gyöngyszem. Azt is mondhatnám, egy ritka gyémánt.

5/5 pont