Olvasónapló - Claire Cullen: Evenfall-trilógia

 

Claire Cullen: Evenfall trilógia
Olvasás nyelve: lengyel (fanfordítás)
Kiadó: magánkiadás
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 139+133+145
Műfaj: LMBTQ, regény, romantikus, meleg, alakváltó, omegaverse, mpreg

Tartalom:

 Az Evenfall trilógia, három medve alakváltó fivérről szól, akiknek meg kell küzdeniük azért, hogy a megérdemelt boldogságot és a nekik rendelt partnert megtalálják.

 Értékelésem: 

A világról: ez egy omegaverse trilógia, méghozzá az alakváltó fajtából. Élnek itt alakváltók, emberek és Wiccák is. No, meg mint kiderül az alakváltók és mágiahasználók keverékei. Minden alakváltó fajnak megvannak a maguk szokásai és hagyományai.

Evanfallban él három fivér: Thane, Callix és Orion. Ők hárman medveváltók, az alakváltók között előkelő helyen szerepelnek a hierarchiában. Mielőtt az apjuk – a terület előző tulajdonosa – meghalt volna, három felé osztotta a territóriumát, középen Evenfallal, ahol a fivéreknek évente együtt kell tölteniük némi időt. (Mivel a medvék magányosak, az apjuk nem akarta, hogy eltávolodjanak egymástól.) Mindhárom fivérnek megvan a maga területe, amit meg kell védenie, ahol oda kell figyelnie más alakváltó falkákra és családokra, miközben a Wiccákal is egyensúlyban kell élniük. Mivel a medvék mindig Alfák, ezért a nekik rendelt párok mindig más fajból kerülnek ki. Vagy alakváltó Omega férfiak, vagy emberi vagy Wicca nők. Minden medve számára létezik egy neki rendelt pár, aki általában akkor születik meg, amikor a medve ivarérett korba kerül. Ilyenkor a pár jele, tetoválásként megjelenik a medveváltó valamelyik testrészén. A jel megjelenése után húsz évvel a medve elindul, hogy megtalálja a párját, aki az esetek 99%-ban a saját területén él. A keresést megkönnyíti, hogy a pár egymásról álmodik.

Thane, a fivérek legidősebbje, öt éve felhagyott a párja keresésével. Nála, semmi sem működött úgy, ahogy kellett volna. Nem álmodott a párjáról és nem is találta meg, így aztán le is mondott arról, hogy valaha is rátaláljon. Míg aztán egy nap megérzi, hogy valaki behatolt a területére. Legnagyobb döbbenetére, egy félholt alakváltó farkasra bukkan, akinek a testét mágikus átokjegyek fedik, méghozzá a lehető legnagyobb bűnről árulkodóak. Thane még inkább ledöbben, mikor rájön, hogy a valószínűleg hamarosan halott és bűnöző férfi a neki rendelt pár.
Fionn az Omega, farkasváltó, utolsó kétségbeesésében menekült Thane területére, mivel tudta, hogy a falkája oda nem fogja követni. A bátyja, a törvényekkel mint sem törődve a olyan bűnt követ el a közeli Wicca koven ellen, hogy azzal kivívta a koven haragját. Azonban mivel Fionn bátyja alfa, ezért ő bűnhődik miatta. Thane és Fionn útja nehéz és küzdelmes, míg végül rájönnek, miért is történtek úgy a dolgok ahogy és, amíg végül ők is boldogok lehetnek. Miközben a Gonosz ott lohol a nyomukban és próbálja az emberek életét tönkretenni.

Callix, azaz Cal, a fivérek közül a középső és a leglazább, hónapok óta keresi a párját, mivel pontosan húsz évvel korábban jelent meg a testén a jel. Egy napon aztán, csapdába esett férfira bukkan az erdőben – aki nem más, mint a neki rendelt párja. És, aki reménytelenül ember. Cal le is döbben azon, hogy lehet a párja egy emberi férfi, de szinte rögtön megkedveli Dylant. Dylan egyedül él az erdőben a nagyapjával: se iskolába nem járt, se más emberek közelébe nem mehetett és maximum a házuk körüli erdőben sétálgathatott. Calnak egyre gyanúsabb lesz, ahogy Dylant eldugja a nagyapja mindenki elől és az is, hogy a párja sérülése nem akar javulni. A baráti koven tagja, Leona végképp nem érti, mivel a csapdán mágia van és csak az alakváltókra kellene, hogy hatással legyen. Míg aztán, a nagyapjával való konfrontáció után Dylan emlékei kezdenek visszatérni és minden értelmet nyer és kiderül, hogy ki is valójában a férfi. 
És míg Calnak meg kell küzdenie a Dylanbe nevelt rettegéssel az alakváltók iránt, valaki össze akarja ugrasztani a koveneket és az alakváltó falkákat. És a testvéreknek és párjaiknak össze kell fogniuk, hogy mindezt megakadályozzák.

Orion, a harmadik testvér, magának való volt mindig is és sosem vágyott párra. Három évvel azután, hogy Cal is megtalálta a boldogságot, Orion úgy boldog, ahogy van: élvezi testvérei gyermekeinek társaságát, a családdal töltött időt, de a leginkább a magányos életét. És akkor egyszer csak, szó szerint az égből elé pottyan a párja: egy alakváltó madár képében. Nix azonban nem alakváltó és nem is Wicca. Ő egy különös faj tagja, bár nem alakváltók, mégis egy furcsa mágiának köszönhetően madárrá és farkassá tudnak válni. Már, ha megvan hozzá a megfelelő energiájuk, azonban Nixben nincs ezért is zuhant egyenesen Orion elé. Orion ledöbben párja nagyszájúságán és furcsa viselkedésén, mégis sikerül elég hamar megkedvelnie. Csak éppen Nix (Phoenix) súlyos titkot hord a szívében. Ezek közül az egyik, hogy gyűlöli Oriont.

Nagyon szerettem az egész trilógiát úgy, ahogy van. Kifejezetten tetszett, hogy a történet folyamatos volt, az első kötetben felbukkant Gonosz elleni küzdelem végig jelen volt mind a három kötetben és a szereplők további sorsáról is megkaptuk a legújabb infókat.

A három medve fivérnek nincs könnyű dolga: meg kell küzdeniük a párjukért, a boldogságukért. Nem könnyű azzal a tudattal élniük, hogy a párjaik azért olyan különlegesek, mert a sors hatukat szánta arra, hogy megküzdjenek a gonosszal.

A karakterek mind nagyon szerethetőek voltak és nem csak a főszereplők, hanem a mellékszereplők is. Voltak szomorkás és vidám pillanatok és sokat lehetett izgulni mind a párokért, mind azért, hogy a gonosz végül elnyerje méltó büntetését.

Imádtam ahogy a falkák és a Wiccák végül összefognak, hogy egymást támogassák. Jó volt olvasni, ahogy minden pár végül boldogságra lel. Még, ha a trilógia itt véget ért, mégis tudni, hogy a Gonosz nem pusztult el és bizony Evenfall új generációjának még lesz velük dolga. Bízom benne, hogy az írónő megírja a gyerekek történeteit is, mert nagyon kíváncsi lennék rájuk. 

Amit még kifejezetten szerettem mindhárom kötetben, hogy nem az ágytornáról szóltak. Sok alakváltós MM könyvben már túlzásba viszik a szexjeleneteket, de itt nem. Inkább a kapcsolat kialakulásán, az érzelmeken van a hangsúly. Az első kötetben imádtam, hogy Fionn bár tüzelt (nincs rá jobb szavam :D) és azt várta, hogy az alfája majd most jól kihasználja az alkalmat, ezzel szemben Thane teljesen tekintettel volt arra, hogy még csak akkor találkoztak, hogy Fionn nincs a legjobb állapotban és ahelyett, hogy letámadta volna, inkább megitatta egy teakeverékkel, amitől elmúlt a párzási láza.

És, ha választanom kellene, hogy melyik könyv tetszett a legjobban? Nos, nem tudnék. Mind a három párnak megvoltak a maga jó és rossz pillanatai, minden karakternek voltak szerethető és idegesítő vonásai, de ez pont így volt jó. Ők így jók, ahogy vannak.

5/5 pont