Olvasónapló - S. A. Locryn: Gyufaláng

 

S. A. Locryn: Gyufaláng

Olvasás nyelve: magyar
Kiadó: Book Dreams
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 450
Címkék: LMBTQ, meleg, történelmi fikció, romantikus, mágikus realizmus, magyar szerző  

Fülszöveg:

Nemessy Sándor százados önmaga árnyékaként éli életét a hamvaiból épp újjáéledő Budapesten.

1947 karácsony előestéjén talál rá a hadifogságból szabadult őrmesterre. Szép Tamás tudja, hogy meg kell változtatnia a jövőt, és meg kell mentenie a századost, mindig ez a szándék vitte előre.

Megtalálja-e az elhatározást magában, hogy az érzései szerint cselekedjen? Ha lesz hozzá mersze, vajon hagyják-e neki?

Lehet-e két férfi barátságából több egy bizalmatlansággal átitatott korszakban, amikor a másság főbenjáró bűn volt? 

 Értékelésem:

Amikor először megláttam a könyv borítóját – gyönyörűséges! – és elolvastam a fülszövegét, tudtam, hogy olvasni akarom. Egyetlen dolog tartott vissza és emiatt most nem leszek nagyon szeretve: magyar író. Tudom, tudom, ez olyan sznob meg diszkrimináló hozzáállás, de már annyi magyar LMBTQ íróban csalódtam, hogy már komolyan félve veszek magyar könyvet ebben a témában a kezembe.

Mégis, egyszerűen nem eresztett maga a téma: II világháborúban harcoló katonák, bajtársak, akik aztán többek lesznek a háború után? Magyarországon? Ráadásul van benne némi mágia? Csupa olyan téma, ami külön-külön is megfogna, nem hogy egyetlen egy könyvben.

Épp ezért köszönöm Vic, hogy megkaptam tőled a könyvet. Csodás ajándék.

Azonban, még mielőtt elkezdtem olvasni a könyvet, felszabadultam az írónő blogjára és elolvastam egy novellafüzérét (a két mentősről), mert azért csak kíváncsi voltam a stílusára. Mit ne mondjak meggyőző volt. Ezek után egy kicsit bátrabban vágtam bele a könyvbe.

Ahogy elkezdtem olvasni, abban a pillanatban beszippantott magával a könyv világa. Pedig csak egy katona vallomásával indít, a századosáról és őrmesteréről. És onnantól nem volt megállás. Ahogy megismerkedtünk Sándorral és Tamással, ahogy az emlékeiket átélve az olvasó is belepillanthatott a háború borzalmaiba és a borzalmak mögött rejtőző emberi szeretetbe. Pokoli volt, amit átéltek, mégis Sándor és Tamás végig emberek maradtak. Becsületes emberek.

„(…)Egy szakaszban szolgáltak… Nem gondoltam volna, hogy olyan sokáig bírják majd. A pletykák alapján, amiket hallani lehetett, maga volt a pokol.

– Nem mintha bárhol máshol, ahol harcok dúltak, ne lett volna olyan, mint a pokolban – tette hozzá Tamás szinte suttogva.”

Nem tudnék választani, hogy melyik férfit szerettem meg jobban, mert ők így együtt egy egész. Nem tudnám elképzelni őket egymás nélkül. Ahogy segítették egymást mindenben, ahogy igyekeztek ott lenni egymásnak, minden pillanatban – jóban és rosszban.

 

„(…)Mi a terv? Mit csinálunk akkor?

– Én biztos, hogy a Duna közelébe se megyek aznap éjszaka. Leeresztek minden redőnyt, bezárom a macskát, és a szobám rejtekében leszek majd.

– Remélem, nincs kifogásod társaság ellen… kiválóan tudok csapatban rettegni…”

A háború utáni, ébredező Magyarország lefestése annyira jól sikerült, hogy időnként a hideg is kirázott – pedig tudjuk, hogy mi történt miután az oroszok bevonultak az országba. Tudjuk, mi minden történt a kommunizmusba, de belelátni, ahogy emberek lelküket eladva önként és dalolva állnak be a sorba, hogy besúgókká, kínzókká és gyilkosokká váljanak, félelmetes volt.

Tamás csodálatos képessége különleges színt vitt a történetbe. Igazából nekem a Tünde vonal és az általa behozott magyarázat annyira nem hiányzott a történetből. Én teljesen kiegyeztem volna azzal, hogy Tamás simán egy látó vérvonalból származik és kész. Nem mondom, hogy rossz volt a magyarázat és mindaz, amit Tünde és a többiek képviselnek, de annyira nem is nyűgözött le. Szerencsére ez nem vont le semmit számomra a könyv élvezeti értékéből.

Sándor és Tamás… a kapcsolatuk lenyűgöző. Ahogy lassan, de biztosan egy párrá válnak és tűzön-vízen, árulókon, kínzásokon, szökésen és bigott apán keresztül kitartanak egymás mellett, az csodálatos. Két katona, két férfi és mégis annyi mindent tudnak tanítani oly sok mindenről.

„– Mi lenne, ha még nem halnánk meg? Mi lenne, ha a változatosság kedvéért kipróbálnánk, milyen egymás mellett élni? Egymásért…”

A könyvben felbukkanó mellékszereplők sokszínűek és egyiküket sem éreztem feleslegesnek a történet szempontjából. Szerettem, ahogy Tamásék és a szomszédban a két kisfiú összebarátkoznak, imádtam Ferdinándot a maga némaságával és még Ferencet is megkedveltem. 

 „(…)Tamásnak nem tetszett, ahogy Bence az öccsére nézett. Majd meg is szólalt, és összeszidta a kisebbet.

– Ne sírj! – dorgálta meg. – A férfiak nem gyengék. Nem sírnak.

– Ez nem igaz, Bence – mondta neki halkan Tamás. – A férfiak is sírnak. És nem lesznek tőle kevésbé férfiak. Csak a szívtelenek nem sírnak.”

Tamás utolsó látomása pedig, ami a könyvben megjelenik: egyszerűen imádtam! Már a gondolat is szívmelengető, hogy ott lesznek és az ember tudja, hogy csak úgy juthattak el oda, hogy végig együtt maradtak, egymást támogatva és ami a legfontosabb: senkivel és semmivel sem törődve egymást szeretve. Mindenki ilyen szerelemre vágyik, akár bevallja, akár nem.  

Az az egy biztos, hogy S. A. Locryn nagyon jól ír és annyira hitelesen, hogy az ember látja maga előtt az eseményeket. A képzelőereje és a tehetsége is megvan ahhoz, hogy még nagyon sok csodálatos könyvvel ajándékozzon meg minket.
Az egyetlen dolog, amire oda kell figyelnie, hogy jó pár felesleges névelő, elütés és betűlehagyás maradt a történetben. Ezen egy jó lektor sokat tudna segíteni. Ezek a hibák nem voltak olyan súlyosak, mégis időnként kizökkentettek a történetből és ilyenkor bizony bosszúsan hümmögtem egy sort.
Mindenesetre engem meggyőzött ez a könyv és mostantól oda fogok figyelni az írónőre.

Azonban van egy kérdés, ami nem hagy nyugodni azóta, hogy letettem a könyvet: Mi lett Jurival? Egyszerűen nem tudom hova tenni, hogy a végén nem volt ott, különösen azután, amit Tünde mutatott Tamásnak. Remélem előbb-utóbb erre is kapunk majd valamilyen választ. Talán a két meglévő kiegészítő novella mellé kerül egy harmadik, amiben kiderül, hogy mi is történt Karcsival, Jurival és a többiekkel?

Legszívesebben most rögtön újrakezdeném a könyvet. Már most hiányzik Sándor és Tamás.

5/5 pont