PRIDE HÓNAP – LMBTQ KÖNVYEK

Mikor kitaláltam, hogy írok egy bejegyzést a kedvenc LMBTQ könyveimről nem is sejtettem, hogy ilyen nehéz dolgom lesz. Rengeteg könyvet/mangát olvastam a témában és most, hogy össze kellene szedni, nagyon nehéz. Mert, hogy is csináljam? Annyiféle szempontból lehetne válogatni a kedvenceket és nehéz eldönteni, mégis melyiket válasszam?

Komoly és fontos a mondandója? Szexi és édes? Erotikus? Ponyva, szépirodalom? Magyar, külföldi? Csak a kiadott könyvek, vagy az interneten olvasott szépségek? Fanfiction? Könyv vagy manga?

Végül úgy döntöttem, hogy vegyesen hozok a kedvenceimből. A lista így sem lesz teljesen, mert folyton úgy érzem, hogy ha az egyiket előtérbe hozom, a másikat meg sem említem, akkor az rossz. Mert mi van, ha valaki pont azt a könyvet szeretné, amit kihagyok?

Szóval, kész őrület az egész.  Tehát, marad a vegyes lista. (A mangákat kihagytam a listáról, mert régóta nem olvasom őket, de lehet, hogy készítek majd egy külön LMBTQ mangás bejegyzést is.)

(Az értékeléseim egy része a Moly.hu oldalán megtalálhatóak.)

James Lecesne: Trevor

Úgy döntöttem, hogy ezzel a rövid kis könyvvel kezdem a bemutatót. Rövid, de annál fontosabb szerintem. Mindenkinek, fiatalnak és idősnek egyaránt el kellene olvasnia. Talán sikerülne felnyitni pár ember szemét és végre rájönnének, hogy semmi gond sincs azzal, ha valaki más. Legyen az meleg, leszbikus, fekete vagy sárga, kék szemű vagy barna. Pont ettől szép a világ és a Föld, hogy színes és nem mindenki egyformán szürke.

Nagyon sok olyan gyerek és felnőtt él a világon, mint Trevor. Akik „mások”. Akiket kiközösítenek, akiket megcímkéznek, akiket bántanak és sajnos, addig-addig piszkálják őket, addig mondják nekik, hogy értéktelenek, míg végül öngyilkosok lesznek.

A Tervor egy rövid, de fontos könyv. Ha engem kérdeznének kötelező olvasmánnyá tenném az általános iskolákban. Sajnos, engem senki sem kérdez. Sajnos, a mi társadalmunk, a mi országunk nem az elfogadásáról híres. Európában, még mindig élen járunk a homofóbiában. És miért? Senkinek sem lenne joga ahhoz, hogy a másik szerelmi életéről mondjon véleményt.

Mikor jutunk el odáig, hogy mindenki elfogadja a másikat úgy, ahogy van? (Tudom, naiv ábránd, de ha már álmodozni se tudunk, mi marad?)

James Lecesne a Trevorral elindított egy mozgalmat, aminek a célja az LMBTQ-fiatalok megmentése és a szülők (a társadalom) felvilágosítása és megsegítése. Fontos munkát végeznek a Trevor project kapcsán. Még több olyan könyvre és emberre lenne szükség, mint a Trevor és James Lecesne.

Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens-lobbi

Folytassuk egy könnyedebb olvasmánnyal. Sokan ismerik, hiszen film is készült belőle (azon kevesek egyike vagyok, aki utálta a filmet). Bűbájos történet volt, rengeteg humorral és megannyi komoly szituációval a szeretetről, az önfelvállalásról és a szerelem kereséséről.

Simont az első pillanattól imádtam és kíváncsian vártam, hogy kiderüljön ki lesz Blue.

Bevallom, párszor átfutott az agyamon, hogy talán ő az, de mindig elhessegettem. 
A könyv stílusa nagyon jó, a szereplőket pedig mind imádtam. Még Martint is megkedveltem a maga hülyeségeivel együtt. A két fiú levelezése pedig nagyon aranyos volt, ahogy igyekeztek megtartani az inkognitójukat. (Valljuk be, ez Simonnak nem igazán ment.)

Ebben a könyvben is a kamaszok a főszereplők, akik keresik a maguk útját, amit nem mindig a helyes módon tesznek meg.

Kifejezetten ajánlom olvasásra azoknak, akik még csak most ismerkednek az LMBTQ irodalommal és szeretnének valami aranyossal kezdeni. Ha rákapnak az ízére, jöhetnek majd a pikánsabb könyvek is. 

 

Lutz van Dijk: Átkozott erős szerelem

Megrázó könyv a II. világháborúról és azon belül is egy fiatal lengyel fiú kálváriájáról, aki tizenhat évesen a bátyjának köszönhetően jön rá, hogy ő bizony homoszexuális.
Ekkor már javában tart a háború, az apja eltűnt a fronton és Stefan kora ellenére még mindig nagyon naiv a világ dolgaival kapcsolatban. 1941-ben megismerkedik egy osztrák náci katonával, Willivel, akivel hamarosan egymásba szeretnek és kapcsolatuk egészen 1942-ig tart, mikor is Willit a keleti frontra vezénylik.

Pár hónappal később a Gestapó letartóztatja, az akkor 17 éves fiút homoszexualitás vádjával. Tiszteletet érdemlő mindaz a kitartás és lelkierő, amivel Stefan minden megaláztatás és borzalom ellenére kitartott és sikerült túlélnie a háborút. Nem lett belőle háborús hős, a szocialista Lengyelországban ismert nemi irányultsága miatt nagyon sok hátrány érte. Ennek ellenére mikor úgy hozta a sors nem félt elmesélni saját történetét, hogy ezzel is próbáljon erőt önteni azokba a mai (vagy éppen 20 évvel ezelőtti) meleg fiatalokba, akik nem tudják felvállalni magukat, illetve biztassa azokat, akik harcolnak az egyenlő jogokért.

Ezt a könyvet mindenkinek el kellene olvasnia. Mert, ahogy azt van Dijk írta, ez a könyv nem a „homoszexualitás reklámja”. Ennek a könyvnek egyetlen mondanivalója van: nem szabad semmilyen okból sem gyűlölni, bántani és megalázni a másikat. Legfőképpen nem azért, mert szeret valakit. Legyen az két férfi, két nő vagy egy férfi és egy nő.

„Az emberi szerelem minden kifejezési formáját tisztelni kell. Mert ez az egyénnek csakúgy, mint a társadalom egészének, hasznára válik.”

/Stefan K.,  Varsó, 1997. október/

 

Adam Silvera: Inkább boldog

Ez egy igazán megosztó könyv: vagy szereted, vagy utálod. Én a szeretem csoport tagja vagyok és igazából nem is értem azokat, akik azt írják, hogy ez a könyv rossz. Nem rossz. Ezen a könyvön el kell gondolkodni, ebben a könyvben nagyon sok fájdalom van, ez a könyv szívfájdító, ez a könyv, maga az élet.

Aaron Soto egy átlagos kamasz, aki szerencsétlenségére nem a legjobb környéken él és, akinek épp elég tragédia jutott már ki az élettől. Mégis úgy érzi, hogy „boldog”, mert itt van neki a barátnője Genevieve és a haverjai.

Egy nap megismerkedik egy Thomas nevű sráccal, akivel nagyon jó barátok lesznek… míg egy szép napon Aaront villámcsapásként éri, hogy ő bizony sokkal többet érez a barátja iránt. És mikor érzelmei nem találnak viszonzásra úgy dönt, hogy aláveti magát a Leteo eljárásának és inkább elfelejti a dolgot és hetero lesz.

De ekkor Adam Silvera gondolt egyet és bevitt egy olyan kis csavart, amit ugyan halványan sejtettem, mégis arculcsapásként ért.

Silvera csodálatosan ír. Nagyon jó a stílusa, egy pillanatra se lankadt a figyelmem – sőt alig tudtam rávenni magam, hogy elmenjek aludni és korán keltem, hogy folytathassam.
Adam Silvera könyvét minden kamasz kezébe belenyomnám, hogy olvassa el, függetlenül attól, hogy meleg vagy nem. Minden kamasznak vannak problémái, bizonytalan saját magát, a világot és a jövőt illetően. Nagyon sokan szeretnének dolgokat törölni az életükből.

Jobban belegondolva, nem csak a kamaszok kezébe tenném, hanem mindenkinek. A homoszexuálisoknak azért, mert mindenkinek nehéz felvállalnia magát. Félnek a reakcióktól, félnek attól, mi lesz utána. A heteroszexuálisoknak pedig azért, hogy lássák, mekkora félelem él a másikban, mekkora bátorság kell kiállni magukért és, hogy egyetlen rossz szóval, reakcióval mekkora károkat tudnak okozni egy másik embernek. Nem lenne szabad, hogy a mai világban (vagy bármikor is) az számítson, ki kit szeret és kivel mit csinál az ágyban. Az emberiségnek ideje lenne felnőnie.

A könyv erőssége, hogy nem csak akörül forog, hogy Aaron meleg és milyen rossz neki, hiszen a könyv első negyedében „boldog” hetero. De szóba kerül itt az öngyilkosság, a családi elfogadás/elutasítás, a barátság, szerelem, hazugságok és persze a gyűlölet.
A gyűlölet, ami végül odáig jut, hogy Aaron élete fenekestül felfordul.
Rengeteg érzelem van a könyvben: hol kuncogtam, hol drukkoltam, hol rettegtem Aaronért és mindvégig kíváncsi voltam, hogy fog dönteni. És iszonyú dühös voltam, mert Aaron sokkal jobbat érdemelt mindannál, mint ami végül érte.

Adam Silverának másik nagy plusz pont a realitásért. Persze, az emléktörlős rész fikció, de minden egyéb: a környezet leírása, a reakciók, a fiúk viselkedései mind-mind reális és hihető. Számomra nem volt senki viselkedésében olyan, amire felkiáltottam volna, hogy „na ne, ilyen nincs”.

Adam Silverának sikerült egy csodálatos könyvet írnia arról a szomorú valóságról, milyen nehéz a melegeknek felvállalniuk magukat.
A könyv végső tanulsága, hogy nem futhatsz el semmilyen módon saját magad elől és az elől, ki vagy. Egy időre elfelejtheted, megjátszhatod magad, titkolhatod, de előbb-utóbb kibukik és visszaüt. Boldog csak akkor lehetsz, ha az vagy, akinek születtél.

 

Laurie Frankel: Mindig ez van

Ez most másfajta könyv lesz, nem olyan, mint az előzőek. Ennek a könyvnek a főszereplője egy transz kislány és a családja.

Sokat nem akarok írni róla, mert ITT, már egyszer megtettem, akit érdekel olvassa el az ottani értékelésem.

Először a könyv borítója keltette fel a figyelmem, majd, amikor elolvastam a tartalmát, tudtam, hogy muszáj elolvasnom.

A Mindig ez van a gender diszfóriáról szól. Azonban itt egy gyermek és annak családja szemén keresztül.

A könyv iszonyatos kettősséget hagyott bennem. Egyrészt nagyon szerettem, hogy a szülők ennyire lazán kezeltek mindent (félreértés ne essék: nem felelőtlenül, mert mindig, mindent átgondoltak) azonban pont ez volt az, ami hihetetlen volt számomra. Rosie és Penn annyira jót akart Poppynak, hogy közben időnként úgy tűnt, elfelejtik, hogy rajta kívül van még négy gyermekük, akiknek az életét nem biztos, hogy jó, ha megbolygatják, egy miatt.
A történet valamilyen szinten túl idealizált. Nagyon kevés család engedheti meg magának, hogy fogja magát és elköltözzön az ország másik végére. Nagyon kevés család engedheti meg, hogy csak az egyik szülő dolgozzon (főleg öt gyerek mellett). És nagyon kevesen engedhetik meg maguknak, hogy amikor a titok kirobban – már pedig Mindig ez van, mindig, minden titok kiderül –, akkor anyu fogja a gyermekét és Thaiföldre mehessen vele pár hónapra.

A könyv nagyon fontos mondanivalóval rendelkezik, nagyon fontos témát boncolgat. Fontos lenne, hogy minél több szülő és gyerek elolvassa, mert a gender diszfória nem olyan ritka, mint, ahogy azt szeretnénk elképzelni. És muszáj segíteni ezeknek a gyerekeknek, ha nem szeretnénk, hogy nyomorult felnőttekké váljanak (már amennyiben megérik a felnőtt kort és nem lesznek öngyilkosok vagy erőszakos halál áldozataivá).

Minden hibája ellenére el kell olvasni ezt a könyvet, mert a hibák között megbújik mindazon fontos mondanivaló, amit igenis mindenkinek végre fel kellene fognia. Egy gyerek/ember nem választja meg nemi identitását, nem választja meg, hogy ő férfi vagy nő.

Ideje lenne, ha a társadalom azon része, akik bárki iránt is intoleránsak (és itt nem csak a melegekről vagy a transz személyekről van szó, hanem mindenkiről), felébrednének és rájönnének, hogy ez a világ úgy szép, ha színes és tarka.
Mert amúgy szürke és unalmas lenne.

Andrzej Selerowicz: Ariel znaczy lew

     

Most egy lengyel író, lengyel nyelvű könyvét hoztam el nektek. Sajnos, magyarul nem jelent meg, ennek ellenére úgy gondolom itt a helye. (Hátha van valaki, aki olvas lengyelül.) Jó lenne, ha magyarul is megjelenne, de erre nem sok esélyt látok.

A háború és erkölcs kölcsönösen kizárják egymást?

Ez egy olyan kérdés, ami végig követi a könyvet és igazából választ nem kapunk rá. Mert a választ mindenkinek saját magának kell kitalálnia.

A történet főhőse Artur (héber nevén Ariel), aki idős korában beleegyezik, hogy Robertnek, egy végzős egyetemistának elmeséli, milyen volt az élet Krakkóban a náci megszállás alatt. Amikor Arek megtudja, hogy Robert nem titkolt célja az, hogy egy könyvet írjon majd Ariel visszaemlékezései alapján, nagyon szkeptikus. Újabb könyv a holokausztról? Arek úgy véli a témáról már mindent elmeséltek már, amit csak lehetett. Azonban Robert nem kifejezetten a borzalmakról akar hallani: őt az érdekli, hogyan éltek az emberek? Mit gondoltak?

És ekkor Ariel elkezd mesélni.

1940-ben az akkor 15 éves Ari megismerkedik a 25 éves Wolfganggal, a Wehrmacht katonájával, akivel a klasszikus zene és a hegedű szeretete köti össze. És lassan egymásba szeretnek és szeretők lesznek. Ari igazi művész, egy naiv fiú, akit a családja mindentől óvja és igazából nincs tisztában azzal, hogy mi folyik körülötte. Ő, mint minden kamasz, aki életében először szerelmes, mindent szépnek és jónak lát. Csak azt akarja, hogy Wolf szeresse és, hogy a háború után hegedűművészként élhessen. Nem zavarja, hogy csak a zsidó temető legeldugottabb részén találkozhatnak, hogy nem mutatkozhatnak együtt, még igazából azzal sincs tisztában, hogy két férfi szerelme tabu. És azt sem veszi észre, hogy a szülei azért elnézőek a kapcsolatukkal szemben, mert Wolfgang ahányszor csak módja van rá, akkor kisebb élelmiszer és egyéb csomagokkal látja el őket és emiatt nem halnak éhen.

A háború nem könnyű és amikor szerelmes vagy, ráadásul az ellenségbe még nehezebb. És, amikor a családod kettészakad, mert a nővéred ellenzi a kapcsolatod, azonban a szüleid nem… az maga a borzalom.

Ari, Wolfnak köszönhetően megmenekül, de a családja odavész a háborúban és ezt nehéz túlélni. Lassan kialakítja az életét, ismert hegedűművész lesz belőle, de közben már beletörődött abba, hogy Wolf meghalt a háborúban. Harminc évvel a megismerkedésük után, Németországban egy koncert után Wolf vár rá. És Arinak rá kell jönnie, hogy ez a Wolfgang, nem az a férfi, akibe ő szerelmes volt, az ő szerelmüknek sosem volt esélye a túlélésre, nekik csak annyi adatott meg, amennyi. Mert hiszen a szerelmük kétszeresen is tiltott volt.

A könyv mondanivalója nem könnyű. Nem azért, mert brutálisan leírná azokat a borzalmakat, amik a háborúban történtek. Pont azért nehéz, mert hétköznapi emberekről szól. Nem hősökről, hanem halandó emberekről. Emberekről, akik a háború borzalmai közepette próbálnak túlélni, szeretni, gyereket nevelni és egy csipet boldogságot lelni.
A legfőbb mondanivalója a könyvnek az, hogy van-e köze az erkölcsnek a háborúhoz? Lehet-e bármilyen erkölcsről beszélni háború idején?

Ari a végén többször is visszatér a kérdésre, hogy vajon azok az emberek, akik most olyan könnyen ítélkeznek mindazokon, akik akkor a háborúban éltek és túléltek és azt kiabálják, hogy ők bátran ellenálltak volna és inkább meghalnak, vajon tényleg így tennének? Vagy az élni akarás felülírná az erkölcsöt?

Azok kiabálnak a leghangosabban és hibáztatják azokat, akik szerintük bármi olyat tettek a háborúban ami morálisan megkérdőjelezhető, akik soha nem éltek át semmi ilyesmit. Amikor a kérdés az, hogy élsz vagy halsz? Amikor az a kérdés, hogy a fiad túléli vagy meghal? Amikor inkább behunyod a szemed és hagyod, hogy egy náci katona dugja a fiad, mert tudod, hogy egyszer megmentheti a fiad életét? Akkor ez a szülő most hős vagy megvetendő bűnös? És hogy vajon hogy viselkedne ebben a helyzetben az, aki a leghangosabban kárhoztatja őket? És az a német katona, aki egy tizenöt éves fiút csábít el – akár szerelemből, akár vágyból –, és ezzel megmenti a fiú életét: bűnös, hős vagy csak egyszerűen szerelmes férfi?

…a háború és az erkölcs, nem zárja ki egymást?

Krausz Emma: Osztálykép

Természetesen nem csak külföldön írnak jó LMBTQ könyveket, hanem egyre többen írnak magyarul is. Aminek többségében nagyon örülök. Nem mindig azok a kedvenceim, ami a többségnek, de szerencsére találtam már jó olvasmányokat magyar írók tollából is. Ezek egyike Krausz Emma Osztályképe.

Azt viszont már most le kell szögeznem, hogy nem ez volt a legjobb könyv, amit olvastam, azonban ennek ellenére szerettem. Még, ha nem is tudok csak jókat írni róla.

Nem volt rossz. Igazán nem, mégis van bennem nem kevés hiányérzet a könyvvel kapcsolatban. Jó volt olvasni Levente változásáról, hogyan nyílt meg mások felé, ahogy magához engedte a többieket. Ákos karaktere kettős volt, kissé nehezen tudtam elképzelni, hogy hagyta Dávidot így uralkodni maga felett.
Ida, Dorina és Márk is mind, mind hozzáadtak a történethez a maguk módján.
Ákos és Levente kapcsolatának alakulása aranyos, szívszorító és szívmelengető volt egyszerre.

Azonban el kell mondanom, hogy sokkal többet vártam, mikor elolvastam a fülszöveget. A címből és a fülszövegből is én azt vártam, hogy itt egy osztály életébe kapunk bepillantást. Azonban nem így történt. Összességében kaptunk öt szereplőt, ezek közül Levente életéről tudtuk meg a legtöbbet. Még Ákos esetében is iszonyat nagy lyukak vannak az életét tekintve.
Ida, Dorina és Márk életéről/családjáról meg aztán tényleg alig jött pár infó.
Az ötlet jó, de ezt sokkal bővebben is ki lehetett volna fejteni, jobban bemutatni a szereplőket.
Az osztály többi tagjáról pedig szinte semmi.
A tanárok már-már túlzóan ideálisak voltak. Mindegyik jó fej, mindegyik törődő, mindegyik ott van, amikor kell.

A Levente-Dávid konfliktust is sikerült mesésen megoldani.

Itt most nem mennék bele a helyesírási gondokba, mert mindezektől függetlenül egy viszonylag jó olvasmányt kaptam, valószínűleg néha még előveszem, ha már végképp nem fogom tudni mit olvassak és valami gyorsra vágyom.

Remélem Krausz Emma nem tűnik el és fogunk még olvasni tőle, mert a stílusa igazán tetszetős. Csak legközelebb dolgozza ki jobban. Mert én speciel szeretem ismerni a könyv szereplőit, mert anélkül nehéz megszeretni őket.

– Szeretni bátorság, nemtől függetlenül. Hiszen a kapcsolatban megnyíltok egymásnak, ezért könnyen fájdalmat okozhattok a másiknak. Mégis az számít az egészben, hogy párként mi a célotok. Mi lenne a normális szerinted?
– Az elfogadás egy kapcsolaton belül.
– És az nem lehetséges minden felállásban? Két férfi, két nő vagy egy férfi és egy nő között?

 

Rácz-Stefán Tibor: Túl szép

Egy újabb magyar író. A Túl szép valójában egy mese. Valóságalapja nem sok van és túlságosan is hihetetlen a két főhős szerelme, ennek ellenére nem mehetek el a könyv mellett. Mert kellenek ilyen könyvek is. Amikor csak leül az ember és nem törődve semmivel (legfőképp a kissé bugyuta helyzetekkel), egyszerűen csak kikapcsolja a valóságot és a cinizmusát és hagyja, hogy elvarázsolja két fiatal férfi „mesés” szerelme. Mert itt nem két adoniszról van szó, hanem bizony az egyikőjük jócskán túlsúlyos, míg a másik egy bálványozott úszó csoda.

Mindamellett, hogy ez egy nagyon aranyos romantikus történet volt, ismét több olyan kemény és komoly témát feszeget, amikre több hangsúlyt kellene helyezni.
Nagyon tetszett, ahogy az író hozzányúlt ezekhez a témákhoz, hogy nem próbálta a szánkba rágni, hogy mi a helyes, mit kellene tenni, hanem hagy elgondolkodni azon, hogy vajon én mit tennék a szereplők helyében. Mert mindennek megvan a két oldala (néha több).
Imádtam, Márk és Olivér jellemfejlődését, ahogy egymáshoz szoktak, ahogy tanultak egymástól. Olivér Márktól, hogy nyitottabb szemmel/szívvel nézzen a körülötte lévő környezetre, Márk Olivértől, hogy ne csak azt lássa magában, hogy túlsúlyos, hanem hogy rengeteg olyan tulajdonsága van, amik miatt az emberek szerethetik.

Szóval, aki egy kis rózsaszín, túlidealizált szerelmi történetre vágyik, ez a könyv pont megfelelő lesz hozzá.

 

Anyta Sunday: Rock

Erről a könyvről is írtam már a blogon, így most csak kivonatolom nektek. Akit érdekel az egész értékelés ITT megtalálja.

Gyönyörű.

Ezzel az egyetlen szóval ki lehet fejezni, mi ez a könyv. Gyönyörű karakterek, gyönyörű jellemek, gyönyörű érzelmek, gyönyörű könyv, gyönyörűen megírva és gyönyörű szerelem.

Elkezdtem olvasni és olyan szinten magával ragadott a történet, hogy még akkor is rajta járt az agyam, amikor mást kellett csinálnom. Folyton ott kattogott bennem a kérdés, hogy “Mi lesz még?”.

Tizenkét évesen azzal szembesülni, hogy az apánknak már öt éve van egy másik élete is, nem könnyű. Nem könnyű lavírozni az anya és apa között, akik bár barátsággal válnak el, azért a nőben van egy kis neheztelés.

Nehéz nem figyelni a mostohabátyánkat, mikor az első pillanattól megragadja a figyelmünket. És nehéz nem beleszeretni a mostohabátyánkba, amikor rájövünk, hogy a lányok nem érdekelnek, de Jace annál inkább.
Nem könnyű választani.

Cooper az első pillanattól kezdve próbál választani, de nagyon nehéz. Nehéz, amikor utálnia kell és nehéz, amikor már mindenkit megszeret, de legnehezebb, amikor rájön, hogy meleg és szerelmes a saját mostohatestvérébe. Aki mindig ott van neki, akivel annyi szép emléke van… és aki összetöri a szívét.

Hihetetlenül szépen van megírva, ahogy Cooper és Jace szép lassan egymásra találnak. És a “szép lassan” itt szó szerint értendő. Ebben a könyvben nem esnek egymásnak a harmadik oldalon, igazság szerint a könyv feléig még csak nem is csókolóznak. De ez nem baj! Mert az ember addig sem unatkozik: néha nevet, néha szomorú és közben összeszorul a szíve Cooperért, aki először a válás miatt zavart, majd amikor rájön, hogy meleg és persze, hogy szerelmes. És, amikor rájön, hogy valójában ő az első pillanattól szerelmes.

A könyvet letéve felmerült bennem a kérdés, vajon egy szülő, mit tenne meg a gyereke boldogságáért? Hazudna neki? Akkor is, ha egy olyan dolgot titkol el, ami a társadalom szemében undorra és megvetésre adna okot?
És valójában, akarom én tudni? Vagy igenis Coopernek van igaza, amikor azt mondja: Nem érdekel.

 

Charity Norman: Luke Livingstone titkos élete

Elgondolkodtató és kemény olvasmány.
Korábban A lányunk férjét olvastam az írónőtől és azt is nagyon szerettem, de ez a könyve még jobb egy fokkal.

Nem választott könnyű témát Norman, de nagyon jó kézzel nyúlt hozzá és sikerült korrekt könyvet írni róla. Sok író próbál valami komoly mondanivalót, valami igazán ütőset vagy fájdalmasat belevinni a történetébe, amit aztán elront azzal, hogy könnyedre veszi, hogy nem mer mélyen belemenni. Charity Norman nem ilyen.

Onnan kezdve, hogy Luke Livingstone felrúgja harminc éves házasságát azzal, hogy elmondja, mindig is nő akart lenni, egészen a végkifejletig, nem éreztem egyszer sem, hogy az író szeretné megkönnyíteni Luke életét vagy nekünk az olvasmány által okozott sokkot.
Nagyon nehéz volt a kis Luke visszaemlékezéseit olvasni, hogy mennyire szenvedett már két évesen, három évesen, öt évesen, kamaszként és egészen ötvenöt éves koráig. Borzasztó volt olvasni az első iskola napot vagy a három éves kis Luke rádöbbenését, hogy miben is különbözik a kis barátnőjétől.

A család reakciói pedig nagyon vegyesek voltak. Kate-et (a maga heberhurgyaságával is) nagyon megkedveltem. Akinek Luke apu maradt, akinek volt mersze közeledni az apjához és elfogadni őt. Eilish-re nagyon haragudtam az elején, de miután napvilágra kerül Luke titka és kiáll a férje mellett, megbocsátottam neki.

Simon… na őt nem tudtam megérteni. Persze, nagyon nehéz lehet, hatalmas sokk, hogy az az apa, akire egész életében felnézett, aki ott volt neki minden szép és nehéz pillanatban, hirtelen nővé akar változni. De, ahogy bánt az apjával az megbocsáthatatlan.
Érdekes volt a könyvben megjelenő kettős mérce (ami sajnos nagyon is jellemző az emberekre): toleráns vagyok, engem nem zavar az, ha valaki meleg, leszbikus, transzvesztita stb. stb. – egészen addig, míg az nem a családomban történik, nem valaki olyannal, akit ismerek, ne adj isten, szeretek.

Örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet, kár lett volna kihagyni.

 

Eric Bell: Alan Cole nie jest tchórzem

Teljes értékelésem ITT volt olvasható.

Be kell vallanom, hogy nem egészen arra számítottam, mikor elolvastam a könyv fülszövegét és megszereztem, amit végül kaptam. Én már előre elkönyveltem, hogy kapok egy újabb Simon és a Homo sapiens-lobbi stílusú, aranyos, kamasz szerelemről és coming outról szóló könyvet. Nem azt kaptam, és nem bánom. Ugyanis sokkal többet adott nekem ez a történet, mint azt vártam. Azt kell mondanom, hogy az Alan Cole nem gyáva című könyv, fantasztikus.

Alan élete nem könnyű. Az apja egy igazi hideg szívű, követelőző, szigorú és egy csepp szeretet nélküli férfi, aki keményen megtorolja fiai minden engedetlenségét, mindent, ami szerinte rossz fényt vetíthet rá. Anyja, egy gyenge asszony, aki szó nélkül hagyja, hogy mindkét fia szeretet nélkül nőjön fel. Nathan pedig… nem nevezhető egyáltalán minta testvérnek. Folyton terrorizálja és bántja az öccsét – elég brutális módon.

Alan egy igazán kedves és szeretetreméltó fiú, mindazok ellenére, amiket át kell élnie. Gyávának tartja magát, amiért sosem száll szembe a bátyjával, amiért csendben tűr mindent. Nathan pedig, minden sérelmet, apja minden rosszalló szavát vagy tekintetét, amit neki szán, mind az öccsén torolja meg.

A fiú élete akkor fordul a feje tetejére, amikor rádöbben, hogy meleg és beleszeretett Connorba. Ráadásul a bátyja, miután feltöri Alan számítógépét, felfedi öccse titkát és választás elé állítja a fiút. Hét napja van elvégezni, a Nathan által előírt hét feladatot és ő is elvégzi az Alan listáján szereplő dolgokat, és amelyikőjük a hetedik nap végére hamarabb végez mindegyikkel vagy többet csinál meg, az győz. Azonban, ha Nathan győz, elmondja mindenkinek Alan titkát.

Nagyon szerettem a történet vezetését, ahogy Alan lassacskán kibújik a csigaházából és az addigi két ebédtársa igazi baráttá válik a számára, ahogy egyre inkább összeszedi magát és lelkileg is megerősödve eldönti, hogy legyőzi a bátyját.

A történet egyáltalán nem rózsaszín, nincsenek benne nagy szerelmi vallomások és románcok, hiszen főhőseink még csak kamaszok. Nagyon sok fontos témát elővesz, legfőképp a családon belüli erőszakot, ami lehet fizikai vagy lelki terror, az iskolai klikkesedéseket, a homofóbiát és azt, hogy nagyon nehéz a gyerekkorból lassan felnőtté válni.

Örülök, hogy rábukkantam erre a könyvre és megvettem – és most nagyon várom, hogy a második kötetet is kiadják. Ugyanis kíváncsi vagyok, hogy Alan Cole miért nem táncol? És persze kíváncsi vagyok, hogy alakul a Cole család élete a továbbiakban?

Akik tudnak angolul, azoknak csak azt tudom tanácsolni, hogy ne fogják vissza magukat, olvassák el a könyvet.

Az eredeti címe: Alan Cole Is Not a Coward

 Úgy látom, hogy végül mégis csak többségbe kerültek a komolyabb mondanivalójú könyvek. Nem baj, majd egyszer talán hozok a szexi és erotikus könyvekből is egy válogatással. Kár, hogy azok főleg angolul olvashatóak.

Hozhatnék még nagyon sok ismertetőt és értékelést, de már így is elszaladt velem a ló. Annyi jó könyv van még én pedig csak a felszínt kapargattam. Magyarul sajnos még mindig nagyon gyér a kiadott LMBTQ könyvek száma és a legnagyobb sajnálatomra nem hozzák az igazán szórakoztató, erotikusabb könyveket. (A magyar írók próbálkozásai meg bevallom nekem nem jönnek be. Nem akarok írót és kiadót nevesíteni, de a sokak által annyira kedveltek számomra nem igazán jöttek be.)

Olyan külföldi írókat tudnék sorolni mint Anyta Sunday, Amber Kell, Stormy Glenn, Evangeline Anderson, N. R.Walker, Gabrielle Evans, Garreth Leigh és még sorolhatnám. Nagyon örülnék, ha a kiadók szétnéznének a külföldi könyvek között és az ilyen regényeket is elhoznánk nekünk. Nem kell mindig a full komoly témájú könyvekkel jönni. 

Természetesen vannak még terveim ebben a témában, amiket szívesen elolvasnék.
Remélem még idén sikerül az alábbi könyveket elolvasnom:
Garrard Conley: Eltörölt fiú
Donna Tartt: A titkos történet
Natalia Osińska: Fluff
Elizabeth Stone: Mondd, hogy ez a valóság!
Mikołaj Milcke: Gej w wielkim mieście c. négy kötetes sorozata
Paul Russell: Zmyślone życie Siergieja Nabokowa
Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése
Hanya Yanagihara: Egy kis élet
Katona André: Mennyi időnk van?
Nora Sakavic: All for the Game sorozata – lengyelül, ha kijön idén a harmadik kötet is. Radclyffe Hall: A magány kútja
Amber Kell: A Wizard’s Touch sorozata
Lily Morton: Rule Breaker
Lily Morton: Deal Maker
Angelique Jurd: Jesse’s Smile

Azt hiszem elég sok tervem van *nevet*, már csak idő kellene. Majd elválik mennyit sikerül belőle idén beszuszakolni.

Mára ennyi volt  Lehet, hogy jövök majd egy mangás és egy filmes bejegyzéssel is.
Addig is mindenki legyen jó, toleráns és olvassatok sokat!
Pussz, Fairy