Kiállítás a Lengyel Függetlenség kivívói tiszteletére – 2018. október 08.
A Miskolci Városháza előcsarnokában 2018. október 08-án nyílt meg az a kiállítás, mely „A lengyel függetlenség kivívóinak arcképcsarnoka” címet viseli és azoknak az arcképeiből áll, akik az I. Világháború után (közben és előtt) sokat tettek azért, hogy Lengyelország 123 év után újra visszanyerje a függetlenségét.
A képeket Nyírő Veronika festő-rajzművész (és mint kiderült hegedűművész) készítette, grafittal. Nyírő Veronika 19 éves és elmondása szerint azon kívül, hogy nagyon szereti Lengyelországot, a lengyeleket és a lengyel kultúrát, más kötődése nincs az országhoz. Azonban fontosnak tartja mindezek megismertetését hazánkban is.
A megnyitó előtt két lengyel katonai ruhába öltözött légionista invitálta a járókelőket, hogy nézzenek be a kiállításra. 🙂
A megnyitót Fekete Dénes a Miskolci Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke nyitotta meg, majd Papp Ferenc kulturális főtanácsos tartott egy beszédet, aki kiemelte a lengyel-magyar barátságot és bemutatta a művészt.
Utána Máté Endre, aki Budapesten a III. kerületi Lengyel Önkormányzat elnökhelyettese, kisebb történelem óra keretében mesélt Lengyelország felosztásáról, a 123 évről, amikor csak titokban használhatták a lengyel nyelvet, illetve oktathattak.
Máté Endre után Andrzej Kowalak varsói kultúrtörténész tért ki arra, hogy a mai lengyelek számára mit jelent ez az ünnep és, hogy milyen nagy szerepe volt Józef Piłsudskinak a függetlenség kivívásában és a független lengyel kormány megalapításában.
A hivatalos megnyitó után egy kis beszélgetésre invitálták a
résztvevőket, akik az arcképeken kívül pár katonai tárgyat is
megtekinthettek. Nekem személy szerint a legjobban a lovassági csákó
tetszett a legjobban.
A kiállítás 2018. november 11-én 17 óráig tekinthető meg.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése