Megemlékezés a Lengyel Függetlenségről – 2018. szeptember 15.
2018. szeptember 15-én tartották a Népkertben és a Tudomány és
Technika Házában a II. Miskolc napját. Ezen a rendezvényen kapott
lehetőséget a MLNÖ, hogy két blokkban megemlékezzünk Lengyelország
1918-ban elnyert függetlenségéről illetve a Miskolci Lengyel Nemzetiségi
Önkormányzat fennálásának 20. évordulójáról.
Erre az alkalomra a Tudomány és Technika Háza a magyar zászló mellé, lengyel színekbe is felöltözött.
A programban többek között volt egy városi rajzpályázat általános iskolás gyerekeknek. A verseny témája a lengyel-magyar barátság volt és ott helyben kellett elkészíteni a műveket. Láthatóan a gyerkőcök lelkesen álltak neki a munkának.
A program fő attrakciója a Grupa Regionalna Michalczowa (Michalczowai Táncegyüttes) fellépése volt. A táncosok gyönyörű népviseletekben énekeltek és táncoltak nekünk. Fantasztikus hangulatot sikerült elérniük, mindenki gyönyörködve nézte/hallgatta őket.
Itt van három videó, amit megnézhettek, ha szeretnétek:
Katonadalt énekelnek az együttes tagjai
Krakkói bevonuló tánc
Visszatapsolás után egy kis pajzán dalocskával
örvendeztettek meg minket, amin jól szórakoztunk. (Mármint a nézők
lengyelül tudó fele, a másik fele csak élvezte az előadást. 🙂 )
Az előadás után meghallgattuk Bárcziné Sowa Halina beszédét, amelyben
elmondta, hogy Lengyelország elmúlt száz éve sok jót, de rosszat is
hozott az országnak. Hiszen az I. Világháború után megalakult új
Lengyelországra, akik épp újratanulták a demokráciát és függetlenséget,
1939-ben még nagyobb, még több áldozatot követelő II. Világháború és
náci megszállás hozott sötét korszakot. Ezt pedig a szovjet megszállás
követte.
A Miskolci Lengyel Önkormányzat elmúlt húsz évéről elmondta, hogy az
elejétől kezdve azért törekszik, hogy népszerűvé tegye Lengyelországot, a
lengyel kultúrást és összefogja a Miskolcon élő lengyelség tagjait.
A beszéd után páran még megálltunk beszélgetni egy jót és
megbeszéltük a további programokat, amelyek a jubileummal kapcsolatosak.
Jó hangulatú, kellemes délutánt tölthettünk együtt. 🙂
Megjegyzések
Megjegyzés küldése