Olvasónapló – R. J. Hendon: Korcsok

R. J. Hendon: Korcsok
Sorozat: Overtoun-trilógia 1. rész
Kiadó: Főnix Astra
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 390
Címkék: sci-fi, disztópia, sorozat,

 

Fülszöveg:

Overtoun makulátlan, fehér épületei között nem nő egy árva fűszál sem. A természet és az ember harmóniája a ködös múlt homályába veszett, az állatok nem kívánatos lények, a város polgárai pedig irtóznak mindentől, ami a földben terem.

Rany, a tízéves kislány mindig is kívülállónak érezte magát Overtounban. Legszívesebben elrejtőzne az emberek elől egy sötét szobában, ahol egymagában lehet. Épp úgy, ahogy az a hányattatott sorsú kutya, akinek minden nap küzdelem az életben maradásért, és akivel hamarosan Rany sorsa is összefonódik.

A Korcsok megrázó utazásra hív az 5. évezredbe, ahol a messzi múlt emlékei még mindig kísértenek, és feje tetejére állítanak mindent, amit Rany addig igaznak vélt Overtounról.

 

Értékelésem: 

Korcs… milyen csúnya szó, igaz? Soha nem is szerettem igazán, mert a korcsnak titulált kutyák általában a legéletképesebbek. Korcs… ugye, hogy rögtön a kutya ugrik be róla az embernek? Pedig a szónak több jelentése is van és bizony emberre is lehet mondani. Korcs… elsatnyult… hitvány… egy kutya nem lehet hitvány, de egy ember bizony nagyon is.

Korcsok… ez a könyv úgy tűnik, legalábbis az elején, hogy a kutyakorcsokról szól. Főleg, egy bizonyos fekete korcsról és egy tíz éves Rany nevű kislányról.

Ennél nagyobbat nem is tévedhetne az ember. Ugyanis, nem ez a történet lényege. És, hogy mi az? Ki tudja? Szerintem minden olvasónak más és más, de lássuk nekem mit adott a könyv.

Itt vagyunk az 5. évezredben, egy olyan világban, ami egy atomháború után épült fel. Ahol vannak városok, mint Overtoun, ahol a polgárok élik mindennapjaikat, ahol szinte minden tökéletes: mindenki egészséges, mindenki boldog, alanyi jogon kap mindenki lakást és élelmet és csak a luxus cikkekért kell fizetni. Azonban mindez mesterséges, mű. Az embereknek mesterséges immunrendszere van, mesterséges ételt esznek és undorodnak mindentől, ami természetes, aminek köze van a természethez: így az állatoktól és növényektől is. Ebben a városban él Rany és a nővére Soya, akiknek nagy titka van. Titok, ami ha kiderülne, akár az életükbe is kerülhetne. Itt van nekünk Egart Lorens, a korcsszakértő, a tudós, aki szintén kilóg a polgárok köréből. Hiába akartak a szülők tökéletes gyermeket, Lorens alacsonyabb az átlagnál és az arcberendezése sem olyan, amilyennek lennie kellene. És Lorens olyan titokra jön rá az események során, ami egész addigi életét, világnézetét romba dönti. Van nekünk ám negatív szereplőnk is Baid, a városőr, aki talán csak a körülmények szerencsétlen áldozata, aki talán nem lenne olyan gonosz, ha mindent tudna. Vagy mégis? Hiszen a becsvágy hajtja. És a bosszú.

A városon kívül pedig ott élnek a barbárok. Az emberek, akik megmaradtak természetesnek, akik húst és növényeket esznek, akiknek minden szőrszáluk megvan, akik természetes módon szaporodnak. És, akik nyomorognak és az overtouni polgárok szemében, nem jobbak, mint a korcsok, akiket aztán végképp gyűlölnek.

Hogy miért utálják ennyire az állatokat és növényeket? Miért undorodnak már a gondolatra is, hogy egy kutya, macska vagy bármilyen állat a közelükbe kerüljön? Nem tudják!

És íme, eljutottunk a könyv egyik fő mondanivalójához: ugyanis a kutyák kiszagolják, hogy ezek az emberek „üresek”, hogy semmi emberi nincs bennük. De ezt a jó overtouni polgárok nem tudják.

Semmit sem tudnak arról, hogy mennyire manipulálja őket a hatalmon lévő rendszer, semmit sem tudnak arról, miért úgy születnek, ahogy.

És azt sem tudják, hogy talán nem is a kutyák a korcsok.

Ki mondja meg, ki az ember? Az, aki úgy él, ahogy azt a természet (Isten?) megteremtette vagy az, aki felülemelkedett mindezen és nem betegszik meg, nem szaporodik természetesen? Vajon a polgárok érzései mennyire igazak? Ki a megvetendőbb? A barbár, aki húst eszik és kutyákat idomít be, hogy pusztítsanak vagy pedig a polgár, aki csak szajkózza, amit tanítottak neki és saját gondolkodásra képtelen?

Nem olvastam még korábban semmit az írótól, de az biztos, hogy izgalommal várom a sorozat folytatását. Nem tökéletes a könyv, de a világ, amit megteremtett, az Emlékezők, a korcsok és persze a társadalom nagyon is életképes és tudni akarom, mit tesz majd Rany. Merre viszi majd a bosszú? Egyáltalán le tud majd mondani a bosszúról? Megoldás a bosszú vagy végül bölcsebb lesz és talál más utat?

Nagyon tetszett, hogy a könyv egy része a kutyák – a fekete kutya, Angyal – szemszögéből íródott. Hiszen mégis csak ők adják a könyv alapját, ők azok, akik annak idején elindították az emberiséget a pusztulás felé. De vajon tényleg így volt? Nem az ember kereste magának a bajt, a hosszú és egészséges élet kergetésével? A technikai és orvosi fejlődéssel? Vajon tényleg az állatok a hibásak? Mert mi van, ha az állatok csak azt tették, amit a természetük diktált? Óvták a természetest, óvták a világot a műtől, a mesterségestől?

Remélem mindezekre és még több mindenre választ kapok – hamarosan – a folytatásból.

5/4,5 pont