Olvasónapló – Nicola Haken: Who We Are

Nicola Haken: Who We Are

Olvasás nyelve: lengyel (fanfordítás)
Kiadó: CreateSpace
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 272
Címkék: LMBTQ, regény, romantikus, meleg

Tartalom:

Oliver Clayton, nem igazán tudja már, hogy ki is ő igazán, mióta tíz éve meghalt az édesanyja és a nyakába szakadt az akkor négy éves öccse nevelése. A fodrászszalonban ő a magabiztos és kissé pimasz stylist. A klubban, ahol időnként énekes drag quenn, ő a vad és hódító Miss. Tique. Tehetséges. Népszerű. A színpadon büszke és magabiztos.

Jó színész.

Sebastian Day megelégszik egyszerű, néha monoton, rutinszerű életével. Sikertelen kapcsolatai után, élvezi a teherautójában töltött időt, jól elvan a macskájával Marvval és imádja a hétvégéket, amikor kamasz fiával lehet. Nem érzi magát magányosnak. Nem rejtőzködik.

Legalábbis azt hiszi, míg nem találkozik a vörös hajú, lila ajkú, szépséges idegennel.

Vajon Sebastian és Oliver segíthetik egymást, hogy rájöjjenek, kik is ők? Vagy a sors kegyetlen játéka folytán esélyük sem lesz rájönni, milyen életük lehetne közösen?

Értékelésem:

Figyelem: egyesek számára spoileresnek minősülhet némely észrevételem.

Azzal kezdeném, hogy az írónőre lassan két éve figyeltem fel a Broken című könyve kapcsán. Annyira megfogott a fülszövege, hogy már akkor eldöntöttem, hogy el akarom olvasni, viszont azóta is halogatom, mert az értékeléseket látva tudom, hogy iszonyúan megterhelő lesz lelkileg. Ezért is örültem meg, mikor megláttam a Who we are-t, amit könnyedebbnek képzeltem el. Nos, ezzel kicsit melléfogtam. :) Ezen a könyvön az ember nevet, kuncog, romantikus lelke örvendezve olvassa, miközben sír és dühöng, amiért az élet kegyetlen és nem lehet csak úgy boldogan élni, míg meg nem halunk.

Oliver élete nem könnyű. Azért, hogy valahogy felnevelhesse öccsét Ty-t, húsz évesen lemondott a bulizásokról, az álmáról, hogy ne csak sima fodrász, de igazi hajszobrász legyen valamelyik felkapott szalonban és belevetette magát a gyereknevelésbe.
Tíz évvel később, még mindig próbálja fenntartani magukat valahogy: fodrászként dolgozik egy nem túl felkapott, de azért kellemes fodrászatban, időnként pincérkedik és Miss. Tique bőrébe bújva énekes drag quuenként lép fel. Csak a fellépések alkalmával érzi úgy, hogy végre önmaga lehet, mivel az öccse teljesen megváltozott az utóbbi majd egy évben: az édes és aranyos kölyökből egy igazi seggfej lett, aki szégyelli a bátyját, mert piszkálják miatta a suliban. Ty-t nagyon utáltam az elején, úgy felképelten volna, hogy nyissa már ki a szemét és lássa, mi mindent megtesz érte a bátyja (a féltestvére amúgy), aki simán ott hagyhatta volna egy árvaházban sínylődni, ahelyett, hogy még szinte gyerekként gondoskodni kezdett róla.

Sebastian, teherfuvarozó, egy kamasz fiú, Scott, büszke apja és nem mellesleg biszexuális. Emiatt aztán nem igazán hirdeti a szexuális orientációját, mert tisztában van azzal az elutasítással, amivel a hetero és az LMBTQ társadalom viszonyul a biszexuálisokhoz. Mindez megváltozik, mikor a legjobb barátja Benny elrángatja magával, hogy megünnepeljék Ben születésnapját és ebbe beletartozott a bárok látogatása. Míg aztán az egyikben a pincér leejti mellette a tálcáját és így megismerkedik a lélegzetelállító Oliverrel. A magassarkús, lila rúzsos, sminkelt férfival, aki egyetlen pillanat alatt elrabolja a szívét.

„- Flörtölsz velem?
- Működik?”

Még nem igazán olvastam olyan könyvet korábban, ahol az egyik fél biszexuális, ezért nagyon érdekelt, hogy mit hoz ki belőle az író. Azt kell mondanom, hogy jól fogta meg a dolog lényegét, rávilágított arra a diszkriminációra, ami a biszexuálisokat sújtja. Ami számomra érthetetlen, mert mekkora baromság már azért haragudni rájuk, mert mindkét nemet szeretik? Ahogy, azt Seb is kifejtette, egyáltalán nem jelenti azt, hogy bárkire rávetik magukat és, hogy több hal van abban a bizonyos tengerben, amit kihorgászhatnak. Pont, hogy emiatt az elutasítás miatt, nehezebb igazán párt találniuk.

Már az elejétől megkedveltem az írónő stílusát és a szereplőket. Oliver és Sebastian a két bizonytalan és annyi terhet magában cipelő férfi találkozása a lehető legjobbkor történt. Jó volt olvasni, ahogy flörtöltek egymással, ahogy összejönnek és közben a két fiú is összebarátkozik. Talán Ty változása az, ami a legszembetűnőbb a könyvben: a kis görény kamasz, aki szégyellte a bátyját, igazi rendes krapekká változik (bár lehet, ebben nagy szerepe van annak is, hogy Oliver súlyos beteg lesz) és persze kiderül, hogy szemét viselkedése mögött leginkább az állt, hogy saját szexuális beállításával sem volt igazán tisztában még, amiben Seb nyújtotta neki a legtöbb segítséget.

Szerettem azt a csipkelődő angol humort, amit belevitt az írónő a könyvébe. Hogy Oliver és Seb annyira édesen és romantikusan jönnek össze. Talán ezért is volt sokkoló a váltás, amikor a rózsaszín ködöt erőszakosan szétszakította a kegyetlen valóság egy rettegett betegség, a rák képében.

Nagyon szerettem, hogy váltott szemszögből olvashattam a könyvet, különösen Oliver betegsége idején: annyira jól tartották magukat – látszólag – és szinte megkönnyebbültem, amikor végül Seb és Oliver is kiadja magából a félelmet, rettegést és bennük összegyűlt érzelmeket.

Igazából érdekes volt megfigyelni, hogy Sebastian végig kitartott Oliver és Ty mellett, pedig még épphogy csak megismerkedtek, alig volt idejük arra, hogy „normálisan” megismerjék egymást. Hiszen bár már mindketten bevallották, hogy szeretik a másikat, mégis túl kevés idő telt el, mielőtt rájuk csapott a betegség.

Kifejezetten jó volt olvasni egy olyan könyvet, amiben a főszereplőkre nem kényszerített rá az író semmitmondó drámákat, nem volt féltékenykedés, nem voltak félreértések – na jó, egy volt az elején, de hamar megbeszélték. És ez az, ami a leginkább tetszett: bármi gondjuk is akadt, azt megbeszélték egymással. Érett, felnőtt férfiakként viselkedtek és nem duzzogtak magukban, ha valami gondjuk volt.

A főszereplők mind példásan helyt álltak, még ha időnként voltak is hibás lépéseik, de nem mehetek el szó nélkül a mellékszereplők mellett. Rhys, Oliver legjobb barátja és Benny, Seb barátja igazi üde színfoltok voltak (bár bevallom én Rhys-t jobban kedveltem.)
Épp ezért haragszom az írónőre, mert bár végig imádtam a könyvet és bár a gyógyulás folyamán sokszor fojtogattak a könnyek, a végén sikerült olyan pofont osztania Rhys és Ben kapcsán, amin nem tudok túllépni. Egyszerűen utálom, amit velük tett Haken, mert semmi értelme sem volt a könyv szempontjából. (Reménykedtem, hátha írt egy könyvet Rhys és Ben kapcsolatáról is, de nem találtam és emiatt még inkább haragszom rá. Ez kegyetlenség tőle, mert ez így nem maradhat!) Épp emiatt a húzása miatt nem tudom megadni a könyvnek az öt pontot, pedig végig azt hittem, hogy meglesz az.