Olvasónapló - Laurann Dohner: The Breeding Experiment

 

Laurann Dohner: The Breeding Experiment

Sorozat: Veslor Mates 3.
Olvasás nyelve:
 lengyel (fanfordítás)
Kiadó: magánkiadás
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 250
Műfaj: fantasy, sci-fi, regény, romantikus, alakváltó,



Tartalom:

Darla Mitts évek óta óvja a húgát és ezért bármit kész megtenni. Még azt is, hogy ott hagyja a családját, a szülőbolygóját, hogy a húgával együtt a Defcon Red űrhajón dolgozzanak. Ott biztonságban lesznek.
Hogy mekkorát tévedett az kiderül, amikor a kompjukat, ami az űrhajóhoz viszi őket, megtámadják és őt a többi nővel együtt elrabolja egy idegen faj. Akik azt akarják, hogy az emberi nők szaporodjanak az ugyancsak elfogott Veslor hímmel.

Gnawnak esze ágában sincs, akár egy ujjal is hozzányúlni a kompon megismert emberi nőhöz. Azonban Darla, mindenáron meg akarja védeni a húgát és ebben Gnaw sem akadályozhatja meg. Az Elthek fogságában végül megegyeznek: együtt dolgoznak, míg végül kiszabadulnak.

Csak azzal nem számoltak, hogy érzelmeik lesznek egymás iránt.

 

 Értékelésem: 

A Veslor Mates 3. köteténél járunk – remélem, még lesz sok, annyi Veslor várja még a párját -, és azt kell mondanom, hogy eddig talán ez tetszett a legjobban. Az előző kötetnél kicsit féltem, hogy minden könyvben újabb Veslorokat kell megismernünk és a régieket elfelejti az írónő, de szerencsére nem így van. Visszatértünk a Defcon Redhez és Roth csapatához. Miután Drak megtalálta a párját Abby személyében, most Gnawon volt a sor. Bár Gnaw szerepelt (ahogy a többiek is) az előző kötetben, de őszintén nagyon mély benyomást nem tett rám. Roth, Maith és Drak inkább megmaradt az emlékeim közt, főleg Maith, a morcos gyógyító.

Tehát, Gnaw jól megérdemelt szabadságáról térne vissza az űrhajóra, azonban már a kompon kiderül, hogy még mindig sokan utálják a Veslorokat. Erre a legnagyobb bizonyíték Barbara, a nagypofájú, hisztis liba.

Szerencsére, nem mindenki ekkora barom és a Radison nevelkedett és eddig ott élt nő, Darla kedvesen invitálja, hogy üljön mellé. És így ismerkedik meg Gnaw jövendőbeli párjával.

Darla Mitt a húgával, Becky-vel együtt menekült el a Radisról, hogy a Defcon Reden új munkát és új életet kezdjenek. Darla egyetlen célja, hogy megmentse Beckyt a rá váró borzalmas jövőtől – amiről amúgy, Becky nem is tud, mert a családja direkt úgy nevelte fel, hogy ne tudjon sok ocsmányságról, ami a bolygójukon van.

Megjegyzem, még mindig ráz a hideg attól, ahogy a Radison a nőkkel bántak. Esküszöm nálunk a középkorban nem voltak ennyire korlátoltak és seggfejek a férfiak a nőkkel szemben, mint ezen a bolygón. A nőknek nem volt szabad levágatni a hajukat, hosszú ruhát kellett viselni, tilos volt a káromkodás, tilos volt a házasság előtti szex – és, ha megszegted bármelyiket is, iszonyúan megbűnhődtél érte. Ráadásul a 18. évüket betöltött nők, akik szépek voltak és még nem voltak férjnél, a bolygó bordélyaiban kötöttek ki, hogy szórakoztassák az odalátogató idegeneket. És, amikor kiöregedtek, akkor odadobták őket a börtönbányába, hogy a rabokat elégítsék ki – amíg bele nem halnak.
Mivel Darla, annak idején, mikor betöltötte a 18. évét egyezséget kötött az egyik inspektorral, hogy amennyiben fél évente lefekszik vele, nem adja ki a lányt és a húgát a bordélyokba, eddig viszonylag nyugis életük volt. (Azt leszámítva, hogy ha kiderül, hogy már nem szűz, megölik.) Azonban egy új inspektor érkezése ezt borította és Darla, valamint  a szülei tudták, hogy az egyetlen módjuk, ha a két nő megszökik. Így kerülnek a kompra, amely elviszi őket a Defcon Redre.

Csakhogy… ember tervez… az Elth faj ocsmány tagjai pedig végeznek. Ugyanis az Elthek kitalálták, hogy mivel a legjobb harcosok a Veslorok, de őket nem tudják betörni, így aztán a tökéletes megoldás, ha elrabolnak egy Veslort és annyi nővel kényszerítik szexre, ahánnyal csak lehet, hogy minél több veslor/ember hibrid gyerek szülessen. Darla, hogy megvédje húgát belemegy a dologba és már csak egy dolga van: rávenni Gnawot, hogy ő is tegyen meg minden tőle telhetőt. Azonban a fogság ideje alatt egyre jobban megkedvelik egymást és mikor eljön a szabadulás, nem akarnak egymástól elszakadni. Még, ha muszáj akkor sem.

Eddig ennek a könyvnek a párosa tetszett a legjobban nekem. Ó, szerettem én Vivant és Brassit, valamint Abbyt és Drakot is, mégis valamiért Gnaw és Darla közelebb kerültek hozzám. Nem volt itt hosszú romantikus várakozás, míg egymásé lesznek, és szerencsére az elválás után is elég hamar újra összejönnek, mégis maga a háttérben történtek azok, amik igazán bejöttek. Persze megint kiderült, hogy az emberi gonoszság még az űrben sem tűnhet el. Mind a Darla bolygóján élő emberek kultúrája, mind ezek a fura és utálatos Elthek és persze a Defcon Reden szolgáló többi Veslor és ember is nagyon érdekesek voltak. Baromira megkedveltem Jessa Brick doktornőt, haláli, mit meg nem tesz Darláért és Gnawért. Kíváncsian várom, hogy vajon neki ki lesz a párja. Talán Maith, a mogorva Veslor orvos? Vagy talán Maith párja Becky lesz? Remélem, nagyon hamar jön a következő kötet és kiderül. De azt se bánom, ha Roth kerül a főszerepbe: a Veslor csapat vezetője elég titokzatos személy és igazán érdekel az ő története is.

Aki egy szórakoztató könyvre vágyik, amiben van romantika, erotika és persze izgalom, annak csak ajánlani tudom ezt a sorozatot.

5/5 pont

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Olvasónapló - Dianne Duvall: The Lasaran

Olvasónapló – Carol Souya: Angelo

Olvasónapló - Olivia Black: Planet Glecerus