Olvasónapló - Erdőss Alex: Keresztre feszítve
Kiadás éve: 2025
Oldalszám: 252
Címkék: LMBTQ, meleg, magyar szerző
Fülszöveg:
Ádám egész életében
igyekezett jó lenni.
Jó fiú. Jó keresztény.
Jó vőlegény.
Csak épp önmaga nem
lehetett.
Mikor felkerül Budapestre, retteg attól, hogy el fog bukni, épp ezért jegyezte el a menyasszonyát: hogy ellen tudjon állni a kísértésnek.
De vajon amit érez, az tényleg bűn?
Először a szobatársával, Jocóval kialakuló kapcsolata üt rést a vágyai útjába épített falon, aztán megtudja Tamásról, az egyik egyetemi oktatójáról, hogy vallásos és meleg. Miközben vele egyre közelebb kerülnek egymáshoz, Ádám lassan ráébred, hogy a fal mögött a szabadság várja.
Csakhogy a félelemtől és a szégyentől nem lehet ilyen könnyen megszabadulni, és elég egyetlen mondat, hogy Ádám törékeny lelki békéjét felborítsa, ez pedig beláthatatlan következményekkel jár.
Egy történet a hitről, ami túlélte az egyházat.
A szerelemről, amit
nem lehet kiimádkozni.
És a szabadságról, amiért néha meg kell halni – legalább egyszer, hogy újra élni tudj.
Értékelésem:
Erdőss Alextől korábban már
olvastam a Kereszttűzben című regényt, és őszintén szólva az nem
igazán nyerte el a tetszésemet. Voltak benne jó részek és érdekes gondolatok,
de összességében csalódásként maradt meg bennem. Emiatt elég szkeptikusan
álltam a Keresztre feszítve című könyvhöz is.
Többször is úgy voltam vele, hogy inkább nem olvasom el, mégis újra és újra
visszatértem a fülszövegéhez, mert valami nagyon megfogott benne. Végül, amikor
megláttam a könyvtárban, úgy döntöttem, adok neki egy esélyt. És bár nem lett
belőle új kedvenc, sokkal jobban tetszett, mint a szerző korábbi könyve.
Különösen érdekelt, hogyan jelenik meg Ádám történetében a vallásosság és a
melegség közötti belső konfliktus. Kíváncsi voltam arra is, hogyan reagál majd
a környezete, amikor kiderül róla az igazság. Olvasás közben végig az az
érzésem volt, mintha sejteném, mi fog történni, annyira ismerősnek hatottak
bizonyos jelenetek és érzelmi helyzetek. Aztán a könyv vége felé, Jocó egyik
döntése és annak következménye után rájöttem, honnan ez az érzés: több momentum
is erősen emlékeztetett a Latter Days (Utolsó napok) című filmre. Bár
Aaron és Ádám története sok szempontból különbözik, a vallás és identitás
közötti őrlődésük, illetve bizonyos traumáik nagyon hasonlóak.
Ennek ellenére egyáltalán nem zavart a párhuzam, sőt, még így is élveztem a
könyvet. Számomra egyértelműen Tamás volt a legerősebb karakter. Volt benne
valami különleges nyugalom és erő, ami még a lapokon keresztül is átjött.
Jocót viszont a könyv végére sem tudtam igazán megszeretni. Sokszor önzőnek
és éretlennek éreztem, ezért teljesen egyet tudtam érteni Tamás véleményével
róla. Ugyanakkor a történet végére azért látszott rajta némi fejlődés, így
talán mégis van remény arra, hogy idővel felnő a saját döntéseihez.
Nagyon tetszett Ádám belső vívódásának ábrázolása is: ahogy próbálja
összeegyeztetni a hitét az identitásával. Talán nem is történhetett volna vele
jobb annál, mint hogy megismerte Tamást, aki már keresztülment hasonló
dolgokon, és ezért valódi támaszt tudott nyújtani neki.
Ami viszont egyértelműen pozitív meglepetés volt számomra, az Erdőss Alex
fejlődése íróként. Érezhetően sokat javult a stílusa az előző könyvéhez képest:
gördülékenyebbek a párbeszédek, természetesebbek az érzelmi jelenetek, és
összességében sokkal kiforrottabbnak hatott a regény.
Volt azonban néhány dolog, ami kizökkentett az olvasásból. Az egyik maga a
könyv tördelése: időnként az volt az érzésem, hogy jóval rövidebb lenne a
regény, ha kisebb betűmérettel nyomtatták volna, és nem maradtak volna fél vagy
akár teljesen üres oldalak a fejezetek között. Ez néha kicsit mesterségesen
nyújtottnak hatott.
A másik a könyv vége felé vágott arcon: miért lett olyan nagy divat, hogy
magyar írók - a magyar nyelv szépségeit figyelmen kívül hagyva -, angol
szlengeket írnak bele a könyveikbe? Amikor Jocó azzal jött, hogy Ádám szülei
milyen creepyk, azt hittem lemarom az arcomról a bőrt. Aláírom, a fiatalok
nagyon sok angolból átvett szlenget használnak, de ebben az esetben azért sem
illett nekem oda, mert Jocó addig egész normálisan beszélt és nem dobálózott
ilyenekkel.
Ezeket leszámítva azonban tényleg kellemes csalódás volt a könyv. Kicsit
tartottam attól, hogy a vége túl érzelgős vagy giccses lesz, de szerencsére
sikerült elkerülni ezt a hibát. A befejezés inkább reményteli lett, mint
nyálas, és pont annyit adott, amennyi kellett. Olyan érzést hagyott maga után,
hogy talán egyszer valóban könnyebb lehet az elfogadás és a megértés az LMBTQ
emberek számára Magyarországon is.
És bár továbbra sem lettem feltétel nélkül rajongója Erdőss Alex
munkásságának, ezt a fejlődést nagyon jó volt látni. Őszintén kíváncsi lettem
arra, merre halad majd tovább íróként, mert ha ezen az úton folytatja, abból
még nagyon erős könyvek születhetnek. Hajrá – én drukkolok neki.
4/5 pont
Megjegyzések
Megjegyzés küldése