Olvasónapló - Sangu Mandanna: A Varázsfogadó

Sangu Mandanna: A Varázsfogadó

Olvasás nyelve: magyar
Kiadó: Ventus Libro
Kiadás éve: 2025
Oldalszám:384
Címkék: cozy fantasy, fantasy, romantikus, boszorkány

Fülszöveg:

A nagy sikerű Rendkívüli Boszorkák Igen Titkos Társasága című regény szerzőjének új, szívmelengető könyvében a főhős ezúttal is egy boszorkány, aki kap egy második esélyt, hogy jó irányba terelje a varázserejét, és ezzel együtt az életét.

Sera Swan egykor Nagy-Britannia egyik legerősebb boszorkánya volt. Miután feltámasztotta nemrégen elhalálozott nagynénjét, Jasmine-t, veszített varázserejéből, összebarátkozott egy félgonosz beszélő rókával, és kitették a szűrét a céhéből. Most egy elvarázsolt fogadó fenntartásában segít Jasmine-nek – mígnem egy nap tudomást szerez egy régi bűbájról, amelynek révén talán visszaszerezheti az erejét…

Egy sötét téli estén aztán feltűnik Luke Larsen, a jóképű és hűvös mágiatörténész, aki talán képes megfejteni a bűbáj titkait.

Fogadót vezetni, visszaszerezni az elveszett varázserőt, és egy lépéssel a céh előtt haladni igazi próbatétel, Sera Swan azonban felismeri, hogy ezt nem kell egyedül végigcsinálnia.

Értékelésem:

Sangu Mandanna már a Rendkívüli Boszorkák Igen Titkos Társasága című könyvével meggyőzött arról, hogy érdemes figyelni a történeteire. Amikor az ember csak egy pihepuha, mégis tartalmas olvasmányra vágyik, akkor szerintem nincs jobb választás a cozy fantasynál. Legalábbis nálam biztosan így van. Amikor nem vágyom szerelmi drámákra, krimikre vagy grandiózus epikus történetekre, akkor a legjobban egy olyan könyv tud kikapcsolni, ami felvidít, megmelengeti a lelkemet, és egy kis időre otthonosabbá teszi a világot.

A Varázsfogadó – Egy boszorkány kézikönyve pontosan ezt adta nekem.

A történet középpontjában Sera áll, aki egy fiatalkori, meglehetősen különös esemény után szinte teljesen elveszítette a varázserejét. Azóta is úgy érzi, mintha hiányozna belőle egy darab önmagából. Amikor azonban felcsillan a lehetőség, hogy talán visszaszerezheti az erejét, választania kell: hajlandó-e mindent kockára tenni azért, hogy újra az lehessen, aki egykor volt.

Már az első oldalaktól nagyon szerettem a szereplőket, és azonnal beszippantott a történet hangulata. Folyamatosan érdekelt, mi lesz Sera sorsa, és persze végig drukkoltam annak is, hogy Albert végre megkapja a méltó büntetését. Különösen szerettem a fogadó atmoszféráját. Az ilyen cozy fantasy történeteknél számomra mindig fontos, mennyire érzem otthonosnak a világot, és ez a könyv ebben szerintem kifejezetten erős. Olvasás közben sokszor olyan érzésem volt, mintha én is ott ülnék a kandalló mellett egy csésze tea társaságában.

„Eközben az ország egy másik részében egy bizonyos fogadós felismerte, hogy ha ragaszkodik ahhoz a kevés varázserejéhez, amit még talál, és az idő előrehaladtával, ahogy múlnak a színek a világból, továbbra sem hajlandó megfeledkezni róla, a varázserő megtalálja a módját, hogy kimutassa, ő sem feledte el a gazdáját.”

A könyv ráadásul tele van minden olyan elemmel, amitől igazán szerethető lesz egy cozy fantasy:

– „talált család” dinamika, amit egyszerűen imádok. Annyira jó, amikor emberek valamilyen véletlen/varázslat folytán egy helyre kerülnek és a végén igazi családdá válnak ;

– egy lassú lefolyású, kedves románc;

– két imádnivaló gyerek;

– egy beszélő róka;

– egy csontvázkakas;

– egy lovag;

– és egy mágikus küldetés, ami mindent megváltoztathat.

Úgy érzem, Sangu Mandanna írásmódja ezzel a kötettel tovább fejlődött az előző könyve óta. Ez a történet számomra érettebbnek hatott, és inkább a felnőttek problémáira, veszteségeire és kapcsolataira helyezte a hangsúlyt – még akkor is, ha a gyerekek továbbra is fontos szerepet játszanak benne.

A könyv fő kérdése természetesen az, hogy Sera visszanyeri-e a varázserejét, de emellett rengeteg komolyabb témát is érint. Megjelenik benne a szülő-gyerek kapcsolat bonyolultsága, az autizmus, a migráció, az önelfogadás és az is, milyen mély nyomokat hagyhat bennünk a gyerekkorunk.

A szívem szakadt meg mind Seráért, mind Luke-ért amiatt, ahogyan gyerekként bántak velük. Az egészen biztos, hogy egyikük szülei sem pályázhatnának az év szülője címre.

„Gyerekként harsány voltam, zizgős, és sok minden más, de hamar megtanultam, hogy jóval könnyebb, és a szüleim is sokkal jobban szeretnek, ha nem vagyok önmagam, így hát úgy tettem, ahogy mondták, mindig megfontoltam, mit mondok és hogyan viselkedem, és a végén már nem is nagyon kellett erőlködnöm. Akkora hideg, üres teret kerítettem magam köré, hogy az a Bádogember-dolog már meg se lepett.” /Luke/

Külön tetszett, hogy a könyv nem azt sugallja, hogy az ember csak akkor lehet teljes, ha visszakapja azt, amit elveszített. Sokkal inkább arról szól, hogyan tanulhatunk együtt élni a hiányainkkal, és hogyan találhatunk új kapaszkodókat más emberekben.

A könyv befejezésével is nagyon elégedett voltam. Biztos vagyok benne, hogy sok olvasó hiányolni fogja a teljesen egyértelmű, napfényes happy endet, nekem viszont pont emiatt működött ennyire jól. Sokkal emberibbnek és életszerűbbnek hatott – még úgy is, hogy egy fantasy történetről beszélünk.

A Varázsfogadó – Egy boszorkány kézikönyve egy olyan történet, amely rengeteg melegséget és reményt áraszt. Tökéletes választás egy bekuckózós estéhez, puha takaró, esőkopogás és egy csésze kedvenc tea mellé.

És talán semmi nem foglalja össze jobban a könyv hangulatát, mint ez az idézet:

„Akárcsak az a magányos csillag, amelyet Sera olyankor lát, ha lehunyja a szemét, mind arra emlékeztetnek, hogy a varázs, amit úgy szeret, soha nem hagyta el őt. Nem a hygge bűbája vagy a megbűvölt káposzta varázsa ez, nem, hanem a sötét éjszakában világító ablaké, a burjánzó zöld földé, a bozontos hajkoronáé, a trambuliné, a forró teáé, a nevetősen ragyogó jégkék szempáré, az életé, az életé, az életé.

A varázs, amitől a vadvirágok virítanak.”

5/5 pont