Olvasónapló - Vavyan Fable: Fattyúdal

 

Vavyan Fable: Fattyúdal

Olvasás nyelve: magyar
Kiadó: Fabyen
Kiadás éve: 1996
Oldalszám:506
Címkék: akció, krimi, humor, magyar szerző

 

 Fülszöveg:

Az indián Fattyú és Tashina idilli helyen ismerkednek meg, ahol a csendet csak a vízesés surrogása, a méhek zümmögése és Fattyú harmonikamuzsikája töri meg. De az idillt – akár a pokolgép az emberi testet – szétszaggatják a múlt rémfantomjai, a jelen brutalitása. A férfi és a nő együtt indulnak el, hogy kiderítsenek egy rejtélyes gyilkosságot, vállalva az üldöztetéseket, verekedéseket, pisztolylövéseket… Vavyan Fable napjainkban játszódó új regényében egyaránt bejárjuk a Paradicsomot és a Pokol bugyrait; a feszültséget csak az írónő közismert humora és a főszereplők egyéniségéből sugárzó varázs oldja fel.

 

 Értékelésem: 

 

Még középiskolásként olvastam először a Fattyúdalt. (Az még a Pannon kiadás volt, baromi apró betűs és örültem, hogy sikerült antikváriumban megszereznem.) Pontosan emlékszem az érzésre: annyira tudni akartam, hogy mi a fene történik, vajon Fattyú (Dakota/Hank) és Tashina összejönnek-e, túlélik-e, és mi lesz velük, hogy sunyiban a pad alatt olvastam. Egészen addig, amíg le nem buktam – mert nem bírtam megállni, és hangosan kuncogni kezdtem.

Például amikor ezt olvastam:

„Úgy ment a lovához, mint még soha: női retiküllel a vállán. A csődör megállta röhögés nélkül.”

Ez az a fajta humor, ami teljesen váratlanul lenne... ha nem Fable írta volna. De még úgy is nehéz volt megállni a kuncogást, hogy az ember tudta, hogy számíthat rá. Faarccal nem lehet kibírni.

Most, évekkel később felültem a nosztalgiavonatra. Kicsit féltem is tőle. Mi van, ha csak a középiskolás énem rajongott érte? Mi van, ha ma már nem működik?

Nem tudom, hogy a nosztalgia miatt tetszett-e még mindig ennyire, vagy valóban ilyen jó ez a történet – de újra beszippantott. Ugyanúgy hajtott a kíváncsiság, ugyanúgy izgultam a szereplőkért, és ugyanúgy mosolyogtam olvasás közben.

És közben most már más mondatok találtak telibe.

„Oly kevés lehetőség adódik a szabadságra. Az egyik: a képzelet. De erről az utazásról gyakorta vissza kell szakadni a világba, s ez olyan, mintha időről időre láncra vernék az embert.”

Középiskolásként ez még csak szép gondolat volt. Most már kicsit fáj is. Talán mert most már pontosan tudom, milyen az, amikor az ember fejben messze jár, de a valóság visszarántja.

És a legnagyobb találat számomra ez maradt:

„A könyvek között keresett menedéket. Megpróbálta kiolvasni belőlük a neki szóló, hozzá címzett üzeneteket, amelyek útba igazíthatnák, mit tegyen hátralévő életével. Magvas gondolatokat jegyzet fel, ritkán használt, csodálatos szépségű szavakat; átadta magát a szellemiségnek, de problémája megoldásában egy lépéssel sem jutott előrébb.”

Ez vagyok én. Mindig is az voltam.

Olvasok, jegyzetelek, gyönyörködöm a szavakban, keresem az üzeneteket. És közben néha rájövök, hogy az élet kérdéseire nem mindig a könyvek adják meg a választ – de segítenek túlélni, amíg keresem.

Talán ezért működik még mindig a Fattyúdal. Nem csak a humor miatt. Nem csak a romantika miatt. Hanem mert emlékeztet arra, hogy a képzelet szabadság. És néha ennyi is elég.

Lehet, hogy ma már mást veszek észre benne, mint középiskolásként. Talán árnyaltabban látom a karaktereket, talán több rétegét érzem a történetnek – de a lényeg ugyanaz maradt: szórakoztatott, lekötött, és jó érzés volt újra ebben a világban lenni.

És most komolyan elgondolkodtam azon, hogy elővegyem Fable régi könyveit is. Talán ha újra belemerülök ebbe a hangulatba, végre rá tudom szánni magam arra is, hogy a legutolsó könyvét elolvassam – mert attól jelenleg valamiért nagyon félek.

 

5/5 pont